Volna egy eladó lakásod? Volna egy vevőnk!

A gyakorlatban nem létezik tankönyvszerűen sima eset, sem egyszerű helyzetben lévő ügyfél. Léteznek viszont szakemberek, akik elsősorban a hozzáállásuknak és a mögöttük álló tapasztalathalmaznak köszönhetően könnyedén végigvezetnek az ügyintézésnek hívott sötét és kellemetlen labirintuson annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban értékesíthessük lakásunkat, házunkat vagy épp hozzájuthassunk álmaink ingatlanához. A Broker Consulting dunaszerdahelyi irodájának munkatársa, Matušek Lola osztott meg velünk néhány tudnivalót, illetve ügyfeleik visszajelzéseit.

A cikk megjelent a Klikk Out 2018/12. számában.

  • Több mint 12 éve dolgozunk a pénzügyek területén, 2016-tól foglalkozunk ingatlanokkal is. Ügyfeleinktől gyakran halljuk, hogy ilyen hozzáállással még nem találkoztak, és ennek nagyon örülünk. Amiben ez megnyilvánul, hogy folyamatosan kommunikálunk velük, nem engedjük el a kezüket.
  • Az évek során kialakult hatalmas adatbázisunknak köszönhetően rendszerint nagyon hamar találunk vevőt arra, amit kínálnak, illetve a kívánalmaiknak megfelelő ingatlant.
  • A leglátogatottabb hirdetési oldalakon jelen vagyunk, általunk mindig az első találatok közt marad az ingatlanja, ha pedig változtat a hirdetésen, rendszerünknek köszönhetően az automatikusan minden oldalon aktualizálódik.
  • Profi fényképésszel készítünk felvételeket az értékesítendő ingatlanról – ehhez ott csak egy picit rendet kell rakni. 🙂
  • Pár kérdés alapján kiszúrjuk, hogy egy érdeklődő komoly-e, kaphat-e hitelt. Senkinek nem húzzuk az idejét. A másik oldalon komplikált hitelekkel is rengeteg tapasztalatunk van.
  • 24 órás, bármikor hívható ingyenes call centrum, magyarul is beszélnek a túloldalon.

P. Róbert:

Invesztícióként kerestem egy kisebb lakást Dunaszerdahelyen. Nem is tudtam, mi mindennel jár, és egyáltalán megéri-e belevágni. Egy ismerősöm ajánlotta a Broker Consulting irodáját, gondoltam, egy beszélgetés biztos nem árt. Teljesen meglepődtem, mivel rengeteg hasznos információhoz jutottam, és ami a legjobb, mindent elintéztek helyettem. Megtalálták a számomra megfelelő lakást, mindent megbeszéltek az eladókkal, elintézték a hitelt, megoldották a szerződéseket, a tulajdonjog átírását és örömmel mondhatom, hogy már több mint egy éve gondmentes bérlővel van dolgom.

B. Veronika:

Idén úgy döntöttünk, hogy eladjuk a lakásunk Nagymegyeren. Több hónap sikertelen próbálkozás után megkerestük Sebők Csonga Zsuzsát, aki egy kollégáját, Lolát bízta meg az intézkedéssel, akivel úgyszintén maximálisan meg voltunk elégedve. Profi fotós által készített képeket töltöttek fel a lakásról, aminek hála 1-2 nap alatt sikerült is találni vevőt. A pénzügyek intézésében is mellettünk volt. Valljuk be, a munka mellett nincs időnk mindent elrendezni, szerződéseket írni, hivatalokba, bankokba járni. Sok időt, pénzt és energiát megspóroltunk magunknak azzal, hogy megkerestük Őket.

B. Zuzana:

A férjemmel felújítottunk egy régebbi házat Somorján, de rájöttünk,hogy túl nagy nekünk. Felkerestünk egy ingatlanügynököt, majd a következő másfél évben több érdeklődő is megfordult nálunk, de végül vevő egyikből sem lett. Rájöttünk, hogy nemcsak az ingatlan számít, de az ingatlanügynök hozzáállása is. Időközben eljutottunk a Broker Consulting irodájába, ahol Sebők Csonga Zsuzsával és Matušek Lolával megbeszéltünk minden részletet. Egy hét elteltével bemutattak nekünk egy készpénzes érdeklődőt, aki mára már szerencsés tulajdonosa a családi háznak.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább