2018! Jött és végigsepert rajtunk, ahogy tüzes lovak a végtelen mezőn. Nyomukban megperzselt fű szomorított, és újraéledő cserje kápráztatott. Az esztendő, melyet nemsokára végérvényesen magunk mögött hagyunk, pár csavar híján „felépítette” az új Arénánkat, kivitt minket Európába, és úgy cserélt edzőt a DAC háza táján, hogy közben egy csomag papírzsepkendőt szorongatva nevettünk. Ki ne emlékezne az utolsó tavaszi fordulóra, a rózsahegyi túrára, és a hazafelé útra!?
Nem lehet elfelejteni a negyedszázados „tartozásunkat”, amit vérrel és verejtékkel küzdöttünk le. Marco Rossi, akit „Csaba királyfi” után zártunk a szívünkbe, olyan csapatot állított össze, amelytől ott is féltek, ahol azelőtt csak lesajnáltak minket. A csapat gerincét a klub filozófiájának megfelelően, megfiatalítva küldte harcba, és a fiúk valóban harcoltak! Harcoltak Európáért, harcoltak értünk, szurkolókért, kik minden alkalmat megragadtunk, hogy támasza legyünk nekik, valódi tizenkettedik játékosként. Mivel a ketrecben önként gazdát cserélt a szócső, immár szokásomba jött gólörömnél a „csóköröm” is.
Rossit a Magyar Labdarúgó-válogatott elcsábította, ám számunkra más opció nem létezett a megbocsájtás szóra!
Hála veled, Marco! De mi lesz most velünk itt 2018 kellős közepén? – mindannyiunkban ott motoszkált a félsz. Majdegy számunkra „ismeretlen edzőcske” (P. H.) még a tutiba is belekavart, hogy a DAC tortáján még ízletesebb legyen a hab,a tetején konyakba mártott cseresznyével…Persze voltak hibák is, hát hogy a pics*ba ne! Most mindenki nézzen otthon tükörbe, és kérdezze meg magától tökéletes-e az élete?
(Nyugi, megvárom, ide meg a Klikk csúsztat egy fasza képet, vagy reklámot. Aztán ha megvolt az „aktus”, lehet tovább pörgetni…)
Tehát a válasza ez kedves olvasóm (?): nem, de törekszik rá! Köszönöm, ennyi pont elég! Viszont térjünk még vissza egy kicsit a maestro érájára. Sosem feledem, ahogy a csapat autóbusza Rózsahegyről befutott a stadion elé. Öreg este volt már, és hatszáz kilométer, meg „három félidő”, és valami szeszféle keveredett bennünk. Ahogy a Kontár Zoli kimászott a járműből,
kis lépéssel egy embernek, de hatalmas ugrással a DAC-nak!
Ott szorítottuk egymás kezét, és a csillogó szempárok embereket emeltek fel a levegőbe. Aztán a nyáron két „Dinamóval világítottunk”, az egyiknek a Bayo „áttekercselte a tengelyét”, a másikból már a tanulópénzt is megfizettük. Európa 25 év után eljött Dunaszerdahelyre, és a DAC eljutott Európába. Zsúfolásig megtelt az Aréna, még a barátságos meccsen is. Az egy négyzetméterre jutó füst aránya több mázsa jófajta kolbászt felfüstölt volna. Peter Hyballa edző miután körbefutotta az egész Csallóközt, bevezette saját játékstílusát, amiben egy-két játékos nem lelte kedvét.
Sosem látunk át teljesen a „falon”, viszont a második hely magáért beszélt. Háromgólos meccsátlaggal a ligában pedig még az „átkosban” találkozhatott utoljára a tisztelt nagyérdemű.
Azt mondod Gegenpressing? Én azt mondom előre kurucok, totális offenzíva!
Azt mondod sárga? Én azt mondom kék! Fájdalmas búcsút vettünk a kupától, ismét egy kis porszem került a gépezetbe. De továbbra is bevehetetlen vár maradt ott, ahol egykor kőhalom állt. Majd a rózsahegyi túrát felelevenítve, láthattuk az elefántcsontpartit lábbal „hulló falevelet” rúgni – ami az év legszebb gólja lett egyben… Egyet nagyon sajnálok, mégpedig, hogy a „székely találkozón” nem tudtam ott lenni. A bajnokság ekkor már az ősz derekát koptatta, és helyére kerültek Arénánkban a székek, meg az utolsó lámpatestek is… Tetszik vagy nem, Zsolnán márpedig győzelmet érdemeltünk volna!
De ha megkérdezed, milyen volt az esztendő, és hova sorolod majd az emlékeidben? – én habozás nélkül rávágom:
Olyan volt ez az év, amit nem tudok máshoz hasonlítani. Ha mégis kellene egy lista, biz’isten bajban lennék, mert 1988-at például csak egy bajnoki cím űberelheti, viszont hosszú évtizedek szenvedése után felülkerekedett rajtunk a szenvedély. Jöjjön hát 1988 után 2018, a többit meg bízzuk az illetékesekre: A pályán a fiúkra, a lelátón miránk, aki pedig hiszi, egyben a Mindenhatóra is! A második helyen telelünk! – csípjenek meg, íme ez a valóság!
Leültem a karosszékembe, és a legszebben író „tollammal” egyszerre két jegyzetbe kezdtem bele párhuzamosan. Az egyik az utolsó őszi fordulóról szólt, de egyben az egész őszi idényről is. A két történet úgy fonódik egybe, ahogy mi magunk, hisz’ összetartozunk! Azt a másikat épp most olvasta a kedves olvasóm.
Köszönöm, hogy megtisztelt vele, egyben a Klikk out-nak is az egész éves bizalmat. Kedves mindnyájunknak békés boldog ünnepeket kívánok. Maradok tisztelettel:
(Roberto)
