Pivo, fotbal, revoluce…

Kedves Zoli!

Igazán nem lehet panaszom az idei évre. Bár a Veled való találkozás még mindig várat magára, viszont már a harmadik helyen kirándultam az idén. Remélem, a következő búcsúkor már otthon leszel, mert nem akarok mindig mindent levélben közölni, jó lenne végre személyesen is egy pohár sör mellett. Ha már a söröknél tartunk: emlékszel, legutóbb azt írtam, hogy a tudósok szerint a szárazság miatt kevesebb lesz a sör. Egyet mondok, Zoli, Prágában fittyet hánynak az okosokra.

Az úgy volt, hogy még az állomáson leöntöttem magam kávéval, mert közben azon morogtam, hogy megégette a nyelvem. Viszont, amíg harminc perces késéssel elindult a buszunk, teljesen beleszáradt a folt nadrágomba, úgyhogy a sofőr előtt már nem kellett lepleznem bénaságomat.

De ami a lényeg, hogy megérkezés után tíz perccel már egy finom pilsenivel hűtöttem magam.

Van a Florenccel szemben egy remek kis pince, a Pivovarský Klub. Ha arra jársz, oda mindenképpen menj be, Zoli. Olyan svíčkovát csinálnak, hogy a mamáé (Isten nyugosztalja) elbujdoshat mellette. Még áfonyalekvárt is kanyarintanak a tányérra, attól aztán még finomabb az egész.

A szerző felvételei

Nem akarok ám végig a kajákról beszélni, mert a végén még kicsordul a nyál a szádból, aztán pacás lesz a levél, hogy a végét már el sem tudod majd olvasni. Ezalatt a három nap alatt három dolgot csináltunk csupán: jártuk a várost, söröztünk és ettünk. Mindent, ami cseh: a kndelo, vepřo, zelítől kezdve a nakladaný hermelínen és a tatárbifszteken át az utopenecig, mindent. (Mellettünk az egyik asztalnál utečenecet kértek utopenec helyett, de a pincér vette a lapot.) Az U Medvídkuban akkora csülköt raktak elénk az asztalra, hogy én sem bírtam megenni. Pedig Te aztán igazán ismersz, nem vagyok egy kákabelű.

A kajakóma alatt – két krémhabos, helyben főzött Oldgott legurítása közben – arra lettünk figyelmesek, hogy tüntetők vonulnak el az étterem előtt.

„Pryč s Babišem, pryč se Zemanem, do lochu s nima” – ez állt a táblájukon.

De megmondom őszintén, nem igazán foglalkoztunk velük. Elég nekünk otthon Fico, Danko meg az egész kompánia. A japán turisták meg azt gondolhatták, hogy ez valami helyi folklórműsor, úgy fotózták a felvonulókat.

Azt gondolom, a japánok és/vagy koreaiak ma már egy jelentős kisebbséget alkotnak Prágában. Még Te sem tudnád megkülönböztetni egymástól őket, Zoli, hiába láttad a Bruce Lee-összest. Ezek mindenhol ott vannak: a metróban, az Orlojban, a Hradzsinban… Ha tehetnék, még az Arany utcácskában kiállított páncélokba is belebújnának. A Károly-híd is velük van tele.

A hídon egyébként láttunk egy lánykérést, élőben. Sötét volt már, mikor a fiú az egyik kandeláber alatt letérdelt, és elővette zsebéből a gyűrűt.

A lány először csak állt némán, meglepetten, de ahogy észrevette, hogy egyre többen figyelik őket, igent mondott. Hát, ilyen gyönyörű hely ez a Prága, Zoli: az egyik utcában kormányt akarnak váltani, a másikban házasságot kötni.

Meg olyan hely még ez a város, ahol, ha nem érsz ki perce pontosan az állomásra, lekésed a buszt. Na, ebből már gondolhatod, hogy velünk is ez történt. Tovább tartott a metróút, mint ahogy azt én gondoltam, és már csak azt láttuk a Florencre berohanva, ahogy a buszunk kikanyarodik a sarkon. Szerencsénkre húsz perc múlva indult a következő, csak hát hatvan eurónk bánta a malőrt.

Nem Pozsonyba vezetett a hazautunk, hanem egyenesen Pestre mentünk, a Groupamába, hogy megnézzük a magyar-finn meccset, meg Rossit, akit még Tbilisziben láttunk utoljára.

Láttad, Kalmár milyen gólpasszt adott Szalainak sarokkal? Ha nem, majd átmegyek, és ha végre otthon talállak, megmutatom, feljátszottam. Addig jó légy!

Balázs

 

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább