Ha visszaemlékezünk 2018-ra, talán akadnak történetek, melyek eddig kimaradtak a meccsjegyzetekből. Nem is a miértjét firtatnám most, hanem újrakeverve a lapokat, felidézném az Úr 2018. esztendejét sárga-kék szemszögből. Vegyük hát górcső alá ezt a tartalmas 365 napot, kihegyezve azt a hétvégék túráira és a dunaszerdahelyi Aréna sztorijaira. Ahogy mondani szoktam: kicsit másképp, mert…
– mondja a költő, és jól tudja, nincs olyan dolog, mit magunkban felidézve ne lehetne kiszínezni, esetleg újra fűszerezni. Még a 2017/2018-as idényben, annak is a tavaszi felében járunk. Eseményekből nem volt hiány, kezdve azzal, hogy a negyedik helyen teleltünk ki.
Az első tavaszi forduló rögtön teletankolta a járműveket, hogy a Kis-Kárpátok szerpentines útvesztőin keresztül Szenicére utazhassunk. Hideg idő és havas lelátó várta a 450 melegszívű DAC-szurkolót, de csak a második félidőben sikerült kiolvasztanunk a három pontot – 0:2. Rájöttem, hogy most felesleges macskakörmökbe raknom a szavaimat, így az egész egyveleg nyer új értelmet, nemcsak a mondataim. (De Radnótit illik megtisztelni…) Majd jött az alapszakasz utolsó két mérkőzése.
A MOL Arénában először álltam magasabban, mint a ketrec, oly távol, de mégis közel a csatatérhez.
Ott a B3-as szektor kilencedik sorában a kedvesem fogta a kezem, és éreztem, hazaérkeztem!
Nagymihálynak is kettőt rúgtunk, ezzel a harmadik helyre léptünk a tabellán. Az alapszakaszban szerzett bronzérmet szintén odahaza koronáztuk meg. Bár gól nem született ezen a találkozón, a nagyszombatiak jobban örülhettek a pontocskának, mint mi. Immáron megnyílt a klub múzeuma, a magamfajta emléklovasok misztikus temploma. Képek a falakon, kupák a polcokon, mosolyok és könnyek a színfalak mögött. Nagy csaták öröksége köszön vissza itt…
A bajnokság felső- és alsóházra osztódott, az első hat között a 3. helyen vártuk a rájátszást.
Majd jött a folytatás, összesen tíz forduló a bajnokságban, valamint egy a kupa aktuális kiírásában. A jelenléti ívbe csupán egyetlen igazolt hiányzás került. Miután a rózsahegyiek lógó orral távoztak a Csallóközből (3:0), elérkezett az a bizonyos kupameccs. Elég volt egyetlen hiba, és ez megbosszulta magát – búcsúztunk! Viszont az Európába tartó szerelvények mozdonyai közül egyben még izzott a kazán, bőszen ontotta füstjét a kémény, és csikorogtak a kerekei. Pozsonyban járva két kézzel lapátoltuk bele a szenet, de az égszínkékeken nem volt fogásunk. Hűvös idő várt ránk, az egyébként is rideg Disznólegelőn. Véget ért a bajnokságban tíz forduló óta tartó veretlenségi sorozatunk.
„Jó meccs volt, de nem volt szerencsénk” – nyilatkozta Rossi mester.
Vajon mennyi százalékban van jelen a szerencse a fociban? A győztesek szerencséje, avagy a vesztesek átka? Vagy éppen annak a 440 vendégszurkolónak az akarata, akik végigtombolták a találkozót? A dunaszerdahelyi gyepen viszont fordult a kocka! Éllovast vertünk, Kalmár Bayohoz passzolt, aki belőtte első gólját DAC-mezben – 1:0. Ez volt az egyetlen találat a meccsen, ám az három pontot ért. Piros-fehér-zöld: játszott a képzeletünk a molinók feliratai láttán, színpompás látványt nyújtva a kezdő sípszó előtt… Már az áprilisi nyárban utaztunk Csák Máté vára alá, ahol az újabb győzelem ezüstszínűre cserélte a már így is szépen csillogó bronzos helyezést. Emlékképek kerültek az albumba a Vág folyó partjáról, háttérben a lebontásra ítélt stadion még épen maradt részeivel, és a 4 nyalókával (vagyis a reflektorokkal).
A trencséni 3:1 egyben bizonyosságot szolgáltatott arról is, hogy a csapat ereje nem egyénekben, hanem a csapatszellemben rejlik.
Rossi mester fiai a rájátszás képzeletbeli táblázatán már az első helyen tanyáztak. A csatákba küldötteket sérülések sújtották, de a gépezet nem adta meg magát, és egy percre sem mutatta gyenge arcát! Sőt! Otthon felnéztem az égre, az ég kékébe. A play off feléhez elérkezvén a zsolnaiakat is bedaráltuk – 3:1. Talán már észrevették páran, hogy a Nélküled egyik soránál mindig a magasba tekintek. Ott keresem azt az 5 millió magyart, akiket nem hall a nagyvilág, valamint a tőlünk örökre eltávozókat.
Ezen a meccsen a zsolnai szurkolók kartonlapoknak öltöztek, és előkerül egy három évtizedes DAC-zászló, UEFA-felirattal…
Vaskos naplóm lapjairól számtalan újságcikk és fénykép köszön még vissza. Ha tovább írhatom a visszaemlékezéseim a 2018-as évre, azt innen teszem majd: öt kör maradt hátra a rájátszásból, és Radnóti Miklós versének csodás folytatása…
(Roberto)
