A Vámbéry Ármin Gimnázium diákjai is szebbé tették a gyerekek karácsonyát

A Vámbéry Ármin Gimnázium két végzős diákja gyűjtést szervezett a dunaszerdahelyi gyermekotthon számára.

„Az volt a célom, hogy szebbé tegyem a gyerekek karácsonyát. Nem is gondoltam volna, hogy diáktársaim ennyit fognak nekem benne segíteni és köszönettel tartozom nekik. A sok játék ami összegyűlt teljesen hihetetlen volt és a végén mindent megért a mosoly a gyerekek arcán” – nyilatkozta Marcell Claudia, a IV.B osztály tanulója.

Claudia az adománygyűjtést csak a saját iskolájában kezdte, amikor Nagy Péter, a IV.D osztály diákja előállt az ötlettel, szóljanak több iskolának is a gyűjtéssel kapcsolatban: „Mikor Claudia elmondta ötletét, felajánlottam neki segítségem, hogy be tudjunk vonni más iskolákat is. Az időhiány miatt sajnos csak a Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnáziumot sikerült bevonnunk az adománygyűjtésbe. Mindezek ellenére hálásak vagyunk nekik, elsősorban Bokros Biankának és Kovács Eszternek, akik iskolájukban gyűjtötték az ajándékokat. Segítségükkel több ajándék kerülhetett a gyerekek karácsonyfája alá.”

-vámbéry-

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább