Csoda született. Az idei év margójára

Fotók: Pixabay

Régóta gondolkodom azon, mi is a Csoda. Az az igazi villámcsapásos, fenekestül felforgatós, nagybetűs Csoda. Mi az, amit annak hívhatunk, és hogyan tudnám ezt szavakkal meghatározni. Azt hiszem, én így fogalmaznék:

A csoda, egy megmagyarázhatatlan, egyetemes jó.

Az a boldogság és öröm, ami indokolatlanul, bármiféle előidéző, előhírnök nélkül érkezik. Minden ok nélkül. Csak egyszerűen lesz, egyenesen a semmiből.

Sokan, amikor szerelembe esnek, ezt a szikrát találják meg abban a közeli szempárban. Egy villanással ott terem bennük a másik és az utolsó porcikáikig eltelíti őket ez a nagyszerű, megmagyarázhatatlanan, jó érzés. Nincs rá indok, nincs kiváltó ok, sem sugallat, sem ösztönzés. Semmi. Csak jön és jó. Ez a csoda.

Ez az, amit valamennyien folyton folyvást keresünk. Amire titkon vágyunk, ami reményt ad minden alkalommal, amint kilépünk az ajtón. Ez az, ami miatt magunkban hadakozunk és vitatkozunk az égiekkel, mondván: hiszen én már érdemes vagyok rá.

Szerencsére a csoda nem érdem kérdése. Számos nagyszerű sorsot láthattunk már, ahol az emberi utak széleit szörnyű tragédiák kövei szegélyezték, a lélek mégis képes volt megőrizni a nemességét, a jóra való törekvését. Hiába is keserítették el egy pillanatra a kudarcok, még egyenesebben húzta ki magát később. Sokan viszont a nemes tetteik ellenére is képesek rohadásnak indulni legbelül, elindulni egy téves úton, melynek szegélyeit hiába is díszítik ki jótetteik ékköveivel, belső érték, tiszta és önzetlen lelkület nélkül minden próbálkozásuk cifra bizsu marad. Álszentség lenne azt hinni, hogy ez soha nem történhet meg akármikor akármelyikünkkel. De mentsvár legyen, hogy bármikor, ha felüti a fejét a gonosz, az önérdek, az ego mérges gőgje, könnyedén elcsíphetjük, nem kell megvárnunk, míg az egész, ízes gyümölcs megrothad.

Egy életöltő alatt talán pár alkalommal sikerülhet a valódi csodát megtapasztalni. Nagy találkozásokkor, kisgyermekek születésekor, akár egy magasztos, égi élmény megtapasztalásakor.

Most köszönteni jöttem. Egy új kis jövevényt, egy új életet. Egyet, aki ragyogásával betölti családja terét, de immáron nem csak az övéket, hanem minden környező családét. Az Ő fénye ragyog vissza édesanyja érintéséből, meghitt öleléséből. Egy új kis élet érkezett, mely még annyi titkot rejteget, megannyi izgalmas percet, felejthetetlen örömöt okozva szüleinek. Jelenlétével téve örökre megfoghatóvá az összetartozás érzését, melyet a legnehezebb szavakba önteni.

Köszöntünk, Róki! Örülünk, hogy megérkeztél! 🙂

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább