BÚÉK, nagybátyó!

Kedves Zoli!

Olyan gyorsan elment az ádvent, és én persze megint nem értem utol magam. De hát hogy is érhettem volna, hisz végig égett a kezem alatt a munka. És persze mi volt megint? Rohanás, mint minden évben. Add le időre a táblázatot, zárd le az évet, vedd meg a diót, ugorj be a halért, a fa ne legyen ám görbe, a szaloncukor most más legyen, mint tavaly… ach… Tudom, tudom, nem erről kellene szólnia, de ez elkerülhetetlen.

Épp a templomban gondolkodtam el rajta. Ádvent harmadik vasárnapja volt még csak, ültem a hátsó sorban, és olyan nyugodtság szállt rám, amilyent legutóbb talán gyermekkoromban érzetem karácsonykor (No, nem akkor, amikor egyszer az egész fazék töltött káposztát sikerült kiborítanom az autó hátsó ülésére. Mit mondjak, apu nem volt a legboldogabb, miután kétszeri mosás után sem ment ki a huzatból a szaga.) De, hol is tartottam?

Ja, a nyugalom. Úgy érzem, ez az, ami leginkább hiányzik az életünkből. És ha kívánhatok valamit 2019-re, akkor biztos, hogy ebből kívánok majd a legeslegtöbbet.

Már Danny kutyánk miatt sem kell nyugtalankodnunk többé, Zoli. Tizenhét együtt töltött év után itthagyott bennünket. Az orvos azt mondta, ne hosszabbítsuk meg a szenvedését. Hallgattunk rá. Anyunak már mondtuk, hogy mit szólna, ha tavasszal új kutya érkezne a házhoz, de nem lepődtünk meg a válaszán: „Amíg én ebben a házban lakom, addig ide új állat nem jön!” Valahogy majdcsak megpuhítjuk. Segíthetnél benne, mégiscsak a húgodról van szó.

Bár lehet, hogy az új kutya már túl nagy sokk lenne neki egyszerre egy évre. Azt mondta, a házat is át akarja festetni jövőre, apu meg betölti a hatvanat. Mennyivel is fiatalabb Tőled? Öt évvel ugye? Adhatnál valami ajándéktippet. Minek örül egy mai hatvanas? Tavaly el akaratam őt vinni Münchenbe meccsre. Ez volt a karácsonyi ajándéka. Megvettem a jegyet – nem kis pénzembe került –, összeszedtem még egy autónyi embert, hogy ne csak ketten utazzunk, erre tudod mit csinált? Megbetegedett. Egy Bayern-Hoffenheim meccs előtt képes volt belázasodni.

Mindig minden bajára a pálinkáját ajánlja, de bezzeg most nem segített rajta az sem.

Ha már a meccseknél tartunk: karácsony előtt is voltam egy külföldi mérkőzésen. A Rapid-Glasgow Rangerst néztük meg élőben. A meccs előtti dugót leszámítva szuper volt minden. 1:0 lett a hazaiaknak, a hangulat pedig igazán nagyszerű volt. És nem mindennap látja az ember élőben Steven Gerrardot, ugyebár. Szép az a stadion nagyon, egyszer Te is eljöhetnél velem. Tavasszal az Interrel játszanak.

Jó tudom, hol van az még?! Igazad van, messze. Most amúgy is minden focista a szabadságát tölti. Vagy, ahogy ők mondják: winterbreakeznek. Az magyarul azt jelenti: téli szünet. De nem ám a Hévizi gyógyfürdőben vagy a Tátrában, áhh, hova gondolsz?! Az egyik Thaiföldön, a másik Dominkán nyaral. Tudod, most ez a trendi. Megvan, tudod, mit kívánok még a jövő évre Neked a nyugalom mellé? Legyünk mi is menők, és akkor nyakunkba vesszük a világot!

Boldog új évet kíván unokaöcséd,

Balázs

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább