Csernus doki egyik könyvében olvastam, hogy egy amerikai pszichológus a férfiak autóit az anyaméhhez hasonlítja. A szakember arra a kérdésre reflektál, hogy miért is fontos a férfiaknak olyannyira az autójuk kinézete. Az, hogy kellőképp csillogjon, villogjon, szipi-szupi legyen a felni első centijétől az utolsóig.
A válasza némiképp párhuzamba vonható az anyaméh zsigeri biztonságérzetével. Melybe még bele is ülhetnek, száguldhatnak, szabadok lehetnek, lebeghetnek, ahogy egy magzat is a méhen belül.
Hatalmas extra, hogy az autóban többnyire a férfi ül a volánnál, az ő kezében van az irányítás, a hatalom, az erő. Ő az úr a gép – no és persze az utasok – felett.
Ha jobban belegondolunk, egy autó célja gyakorlatilag annyi volna csupán, hogy eljussunk A-ból B-be. Emellett az sem baj, ha rajtunk kívül a család is elfér, és még némi extra csomagot is magunkkal vihetünk. Könnyen mondhatjuk, hogy hisz’ a gyártók készítenek olyan pöpec kocsikat, muszáj azokból válogatni, ami van. Ha pedig plusz szolgáltatások is kérhetőek bele, akkor miért is ne?! Beletesszük, amit lehet.
S hogy hogy jön ide a karácsony? December 23-án kígyózó sorok álltak az autómosók előtt. Büszke férfiak szappanozták, mosogatták az autóikat a családtól távol, egymagukban.
Az sem számított, hogy még akár tíz kocsit is ki kellett várniuk, beálltak a sorba utolsóként, ügyet sem vetve a magas várakozási időre.
„Apa, hova menjünk?”
„Lemossuk a kocsit, kisfiam, rendben?”
Ez az a mondat, amit nem fogunk egyhamar hallani. Ugyanis ez egy magányosfarkas-program. Egy olyan időtöltés, aminek már nem csupán a praktikum az oka. Nem csak annyi, hogy lemossuk a csúnya koszt.
Elismerem, bizony, szebb a karácsony is, ha a három királyokat vezető esthajnal csillag fényében az autó szebben csillog.