„Te anya vagy” – mondják sokan, amikor rólam beszélnek. Persze. Tudom. Van egy fiam. Ha nem emlékeznék a történtek nedves, véres aktusára, akkor is eszembe jutna, hiszen egy apró kis félszerzet itt lebzsel körülöttem nap mint nap, enni, inni kér, kakil, pisil, jelen van. De ha még ez sem lenne elég, úgy hív, hogy „Anya”, ez pedig már igencsak nevén nevezi az egymáshoz való kötődésünket. Bezárja a kört, nincs kétség, anya vagyok.
Minden „Hisz’ Te Anya vagy!” megjegyzéskor fura, ízléstelen poénok futnak össze a nyelvem hegyén, morzsolgatom, morzsolgatom őket, majd végül egy nagy kupac hallgatás marad csak a reakcióm.
Kisvártatva pedig – a légzésemre is kellően ügyelve – tízig elszámolok magamban, majd egy odavetett fejbólintással, grátisz félmosollyal visszanyelem mindazt, ami a nyelvem hegyén nyál formájában fizikailag is manifesztálódott.
Mert ilyeneket egy Anya, ugye, nem mond, s mivel alapvetően egy jólnevelt hölgyként tekintek magamra, nem engedhetek meg holmi érzelmi kicsapongásokat. (A fenéket nem!) Ha viszont látnátok a fejemben a gombafelhőként percenként felpuffadó, felkiáltójelekkel, pontsorokkal, ékezetekkel, nagybetűs szószedetekkel teletűzdelt szófelhőimet, azonnal tudnátok, ez a nő jelenleg a kedves úri hölgy fogalmától áll a legtávolabb.
Tehát, hogy mind pontosan tudatosítsuk: Anya vagyok. Hogyne, persze! Azt viszont ne felejtsük el, hogy sok minden más is!
Erről a szerepről annyi megértés kering, ahány anya kóvályog e bolygón. Akár szült, akár nem. Az anya kötelék ugyanis nem szülés és nem szülés kérdése. Egy anya a gondoskodás, illetve nem gondoskodás kérdése. A szülés nem jogosít fel senkit arra, hogy anyának nevezze magát. Rendben, rendben, a jog mást mond. Teljesen igazatok van. Az első dolog, amivel a szülészeten találkozol, hogy a nővérek a neved helyett „Anyuká”-nak hívnak. Nem győzöm – magamnak sem – folyamatosan ismételgetni, fogalmilag az anyaság könnyen megkérdőjelezhető, ha a genetikai átörökítést figyelmen kívül hagyjuk.
Mindezzel csak annyit szerettem volna közölni – a sok kóválygó anya közül egyként –, hogy azzal, hogy szültünk egy gyereket, nem fejeződött be a pályánk, nem teljesedett ki az életünk, nem értünk révbe végérvényesen és a legkevésbé sem vagyunk csak valamik. Sem anyák, sem apák, sem szüzek, sem szajhák, sem makkok, sem páfrányok, sem kitűnők, sem naplopók.
Egy anya soha nem csak egy anya. Jobb esetben ezt önmaga is tudja. Ha talán mégsem, segítségül:
– helyezzetek el random módon alkoholtartalmú poharakat a lakás több fedett szegletében, hátha ráfanyalodna, s aztán eszébe jutna a fiatal, gondtalan önmaga
– próbáljatok vele másról is, nem csak a pelenkázásról, szoptatásról, emésztésről, öltöztetésről beszélni, hátha eszébe jut, hogy neki magának is vannak fizikai, el nem hanyagolható igényei
– raboljátok el pár órára, hadd igyon meg nyugodtan egy meleg kávét, friss teát vagy hadd egyen meg egy olyan ételt, amit kivételesen nem ő főzött
– bízzatok benne, mert ilyenkor újabb és újabb erőre kap, s így nem kezd el magára szolgaként, kiszolgáló személyzetként tekinteni, hanem a saját szemében is egy törődő, kompetens anya lesz, aki képes a családját az igényeknek megfelelően, de a maga számára is elfogadható módon kielégíteni.
Vége.
