Az igazi csoda

Még véletlenül se szeretném elvenni Fuji Peti, illetve a Klikk Out filmes rovatának nézőit és hallgatóit, de a következőkben egy rövid gondolatmenetet szeretnék megosztani veletek a Wonder ( Az igazi csoda) című filmről, mely az anyai szíveknek valószínűleg garantál egy masszív kilencven perces bőgést.

Történt ez a karácsonyi időszak punnyadós estéjén, amikor is az utolsónak vélt bejgli és a Reszkessetek betörők 2. után elindítottam a Péterfi Gabi barátnőm által ajánlott filmet, melyre azt mondta, látnom kell. Szokásommá vált, hogy a filmek pontszámát mindig lecsekkolom a egy amerikai oldalon, amin különböző filmek, sorozatok ismertetői találhatók rövid tartalommal, szereplőkkel, stáblistával, mindenféle egyéb adatokkal és értékeléssel együtt. A film 8-as értékelést kapott, ez egész jónak számít, bizakodva indítottam el a filmet.

A sztori alapjául egy 2012-es bestseller regény, a Csodácska szolgált. A főszereplők közt megtalálható Julia Roberts és Owen Wilson, ők alakítják ugyan a szülőket, számomra azonban egyikőjük színészi játéka sem hozza el ebben a filmben a wow-érzést. Ellenben a főszereplő a Jacob Tremblay-vel, aki A szoba (Room) című filmmel vált egy pillanatra elismertté. A kanadai származási tini színész zseniálisan alakítja ugyanis a szerepét, még úgyis, hogy szinte felismerhetetlenné maszkírozták őt a szerep kedvéért. Keserédes, talán ez jellemzi leginkább színészi teljesítményét.

Szóval van ez a kisfiú, aki egy nagyon ritka születési rendellenességben, az úgynevezett Treacher Collins-szindrómában szenved. Ez a betegség az arckoponyát sújtja, a fejen és az arcon okoz jól látható elváltozásokat. A legáltalánosabbak a lefelé hajló, ferde szemek, a kisméretű alsó állkapocs és a deformált vagy hiányzó fülek.

Adott tehát egy négytagú család, melyben Auggie és nővére él. A kisfiú sorsa megpecsételődik, amikor ötödikesként iskolába kerül. Jó tanuló, vicces, kreatív…csak, ugye, az arca miatt mindenki megbámulja, torzszülöttként tekintenek rá. Kiszakad a jól ismert környezetéből, a családja védelmező karjaiból. A film másfél órája több kérdést is felvet, nem megy ugyan bele a velejéig a témába, de arra épp elég, hogy az ember, leginkább szülői énje gondolkodóba essen.

Mi történik az anyával, aki előtt szép karrier állhat, tehetséges, ám születik egy gyermeke, aki köré finom, szeretettel átszőtt védőburkot épít? Tanítja őt otthon, csak hogy ne kelljen idejekorán szembesülnie a gyerektársadalom ítélkező viselkedésével. Hogyan békél meg a tudattal, hogy vihette volna valamire, ha másképp alakult volna?

Mi zajlik le a testvérben, akinek mindig kiegyensúlyozottnak, bátornak, jókedvűnek kell lennie, hogy az amúgy is gondterhelt szülőknek ne okozzon még több problémát? Próbál láthatatlan maradni. Minden erejével azon igyekszik, hogy jó testvér és megbízható gyermek maradjon szülei szemében.

Hogyan fogad be, majd taszít ki, emel fel az iskolai környezet egy fura arcú, különc kisfiút, aki addig sisakban merészkedett csak emberek közé? Hogyan támogatják a pedagógusok feltűnés nélkül a fiú beilleszkedését, s hogyan reagálnak az osztálytársak az új fiúra, aki addig az édesanyja által szerzett csak tudást?

S itt van a főszereplő, aki rendellenesség ide vagy oda, ugyanazt éli meg, mint bármelyik más gyermek, aki új közösségbe kerül. Vajon fognak szeretni? Ki lesz a barátom? Hogyan lehetnék szerethető?

Küzd a beilleszkedéssel és a gyerekek tekintetével egyaránt. Közben a családja lélegzetvisszafojtva figyeli, miként állja meg a helyét a kisfiú az új szituációban.

A film fő tulajdonsága, hogy nagyszerű érzékkel használja a humort, megható, valamint minden rossz és bántó ellenére is tele van életszeretettel.

A rendező a végtelen empátia eszközével eléri, hogy ne sajnáljuk a kis főhőst, sokkal inkább drukkoljunk neki.  

A film kissé giccses befejezést kapott, de azt hiszem, egy ilyen családi történet után, még ez is megbocsájtható.

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább