Azonnal, most, de izibe! Darálja az agyunk már kora reggel, amikor kikelünk az ágyból. Azon gondolkodunk, hogyan tudnánk lerövidíteni azt a „haszontalan” időt, amit az egyes ügyes-bajos, kötelező teendőinkkel töltünk. Ilyen lehet például a mosogatás, teregetés, a munkahelyre utazás, a fáradtságos öltözködés, öltöztetés, az elkallódott tárgyak eszeveszett keresése. Kinek mi.
Nekünk minden most azonnal kellene. „Azonnal legyen kész a vacsora, azonnal legyen kész a lecke, azonnal adjon választ az ügyfélszolgálatos, azonnal készüljön el a gyerek jelmeze, azonnal találjak magamra illő ruhát az üzletben.” S a többi, s a többi.
„Legyek már túl ezen a cikken is! Még mindig nem látom az értelmét.” Elmondom hát!
Dermesztő, amit csinálunk. Ijesztő az, ahogy a megadatott időnkkel bánunk. Mérhetetlenül tiszteletlenek vagyunk vele szemben.
Minden tettünket csak annyira becsüljük, amennyire a rá szánt időnket. Ha megadjuk a módját annak, amit csinálunk, többet nem is tehetünk.
Általában ez a lemez pörög körbe és körbe:
– mikor fejezem már be azt, amit kell,
– mikor kezdhetem végre a következő teendőmet,
– mikorra tervezhetem meg az azt követőt,
– miket tudok egyszerre elvégezni, hogy ezzel is időt spóroljak.
Az idő spórolása pedig ebben az esetben nem a minőségi idő gyarapítását jelenti, hanem a még több teendőt elnyelni képes időt. Tehát azért sietünk folyamatosan, hogy minél több munkát elvégezhessünk. Most komolyan?
Mindenkinek mást és mást jelent a minőségi idő, úgy, ahogy mindenkinek más és más a fontos, amikor teendőit szervezi. Család, szabadidő, szórakozás vagy csak egy pohár bor egy jó kis könyvvel.
Ösztönös cselekedeteink folyamatos, belső megkérdőjelezése nélkül nagyon nehéz kijönni a mókuskerékből.
Ha egyet fel is ismertünk, ott van még az a számtalan sok, ami a napjainkat érthetetlenül zsúfolttá, élvezhetetlenül telítetté teszi. Érdemes így csinálni?
