Levél egy régi baráthoz

Barátok voltunk. Megbíztam benned. Elárultam a legféltettebb titkomat is neked, s te is megosztottad velem gondolataidat, érzéseidet, örömödet és bánatodat.

Közös programok tömkelegétől volt tele a naptáram. Sokat nevettünk, de volt, hogy csak csendben ültünk egymás mellett, mert tudtuk, a másiknak épp semmi másra nincs szüksége, csak, hogy csendben ott legyünk vele, ne hagyjuk magára gondolataival. Szinte már szavak sem kellettek, egy pillantásból tudtuk, mire gondol a másik. Mindig, mindenben számíthattunk egymásra.

Majd az élet más utakra sodort bennünket. A hétköznapokban kilométerek választottak el egymástól, de találtunk erre megoldást.

Így is volt egymásra időnk, távolról is segítettük, támogattuk egymást. Majd idővel kezdtek ritkulni a beszélgetések és a találkozók egyaránt. Lassan eljutottunk oda, hogy hetekig nem beszéltünk. A szülinapi ajándékok hónapokkal később kerültek tulajdonosukhoz.

Sokáig küzdöttem a barátságunkért, de eljött az idő, amikor feladtam. Úgy éreztem, egyoldalúvá vált az egész. Nem szerettem volna teher lenni. Nagyon fájt, nem értettem mi történhetett.

Egyre csak azon járt az eszem, vajon valami rosszat tettem? Megbántottalak tán? Tökéletes nem vagyok, de mindig igyekeztem jó barátod lenni. Talán te nem így gondoltad. Nem tudom…

Évek teltek el azóta, de még most is hiányzik az a barátság, s még most is sokszor agyalok, mi lehetett a hiba. Rájöttem, talán nem is volt semmilyen hiba. Az élet ennyit szánt nekünk egymásból. Talán olyannyit változtunk, hogy már egyikünk sem az az ember, aki akkor volt.

Talán már mással találjuk meg a közös hangot, másnak tudjuk elmondani legbelső érzéseinket. Talán napjainkban már nem tudnánk kellőképp egymás támaszai lenni. Talán így kellett ennek lennie. Mindez azonban csak „talán” van így…

Őszinte sajnálat és szomorúság lesz úrrá rajtam, ha elém kerül egy közös emléket ábrázoló fotó.

Bár kissé gyermetegen hangzik, azt hittem, örök barátra leltem benned. Mégis csalódnom kellett. Az emberek jönnek-mennek az életünkben. Mondják, akiknek igazán fontosak vagyunk, s akiknek mellettünk a helye, azok sosem hagynak el. Talán mégsem te voltál az örök barát…

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább