Szigi-szemmel: olcsó húsnak híg a leve

Sztárvilág

– azt már régóta tudjuk, hogy nem garasoskodnak David Beckhamék és luxuséletet élnek. Most pedig az is bebizonyosodott, hogy még a család kutyájának is királyi élete van. Olyannyira, hogy legutóbb egy 1,7 millió forintos Louis Vuitton pléddel takarták be. Na, ezt lőjétek túl a Buborékon DS-i celebek.


Internet

– újra keringeni kezdett a világhálón Dunaszerdahely 2016-os város báljáról készült videó. A sok falábú oligarcha már akkor sejthette a 2018-as helyhatósági választások kimenetelét? Idén, ha lehet, pár óra táncgyakorlás jó lenne.


Kurtizánok tündöklése és bukása

– kiderült, hogy Szlovákia férfi „elit” politikusai, szinte kivétel nélkül tartották a kapcsolatot (meg akarták dugni) a nemzet Mata Harijának nevezett Alena Zs.-vel, akit a Kuciak-gyilkosság szervezésével gyanúsítanak. Kedves politikusok, hajfestéket tessék küldeni Alenkának, mert eléggé kinőtt a hajtöve a képek alapján. Köszönjük a nevében is.


Vaklárma

– óriási felhajtás kerekedett egy bejelentésből a dunaszerdahelyi járásbeli Sárosfa kisközségben. Csütörtökön kora este lezárták a település területét, mivel olyan információk jelentek meg, hogy az R7-es gyorsforgalmi út építkezési területén több munkás is rosszul lett. A vizsgálatok kiderítették, hogy ezek után az építkezésen csak alapos urológiai vizsgálat után dolgozhatnak a munkások.

De könyörgöm, az orra már csak nem az aranyerétől vérzett?! 🙂


Bűncselekmény

– egy fondorlatos gaztett áldozataivá váltak a Dunaszerdahelyhez tartozó Ollétejed lakosai, ahol a minap 15 méternyi (azóta biztos forrásból tudjuk, hogy többet! – a szerző. megj.) építkezési állványzatot tulajdonított el az ismeretlen tettes, amit a helyi kulturális központ felújításához használtak. A költségvetési dokumentáció nem volt az állványzaton felejtve véletlenül kedves lakosok? 🙂


Tudtátok?

– a Gundel Étterem kapott megbízást arra, hogy a budai várba költöző Miniszterelnökség menzáját üzemeltesse, hozta tudomásunkra a magyarországi média, ahol egy ebédmenü 850 (kb. 2,70 euró), a somlói pedig 260 (kb. 0,80 cent) forintba kerül.

Fene a pofátokat, ennyiért mindenki zabálna.


Vibrátor

– na nem, amit földdöngölésre használnak! Megrázó hírt olvashattunk a minap, ugyanis angliai Norwichban élő hölgy egy leárazott vibrátort vásárolt, mindössze 4 fontért, ami a kezében robbant fel. Jeges barátom meg is jegyezte: Ócsó húsnak híg a leve, a Maxba jobbakat lehet venni eccsó.

 

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább