KLIKK OUT-ARCHÍVUM
A cikk megjelent a Klikk Out 2014/10. számában.
Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Ez egy kisváros, mondhatni, mindenki ismer mindenkit. Ez az egyik oka annak, hogy konkrét neveket nem fogunk említeni beszélgetéseinkben. Sem annak a drogos fiatalnak a nevét, aki életéből már 13 évet, mondhatni, „eljátszott“ (vagy tán épp élete nagy leckéje van mögötte), bár azt mondja, befejezte a mámor utáni hajszát. Nem áruljuk el annak az iskolának és vezetőjének nevét sem, ahol találkoztak már droggal, ahol elmondták, miként látják ők ezt a társadalmi problémát a városban. De még csak a szakember kilétét sem fedjük fel…
Emberünk lassan betölti a harmincat, egy jól szituált családba született bele, ahol mindent igyekeztek megadni neki. Egy kifejezetten értelmes fiatalember beszélt a droggal való kapcsolatáról, mi vitte bele, miért maradt benne, és miért esett vissza többször is.
Azt mutatjuk be, ami Hozzád a legközelebb állhat! Emberünk ugyanis nem a leginkább lecsúszottak, az elhagyatott lépcsőházakban hígítót szipuzók, és minden mozdíthatót pénzzé tevők közül van. Nem! Drogosunk egy átlagos, középosztálybeli családból származik. Iskolába járt, szülei – bár igyekeztek mindent megadni neki – azért bevonták a ház körüli munkákba. Ennek ellenére belekerült, belement, nem tudott kijönni belőle, és ez kis híján az életébe került.
Hogyan kezdődött ez nálad?
A füves cigivel. Haverokkal együtt próbáltuk ki. Volt közülünk, aki rosszul lett tőle, ő soha többé nem nyúlt droghoz. Sajnos az én szervezetem nem így reagált rá. Jól éreztem magam, mikor szívtunk. Ezután egy másik társaságba kerültem, és ott, hogy úgy mondjam, szokás volt különféle dizájnerdrogokkal élni, főleg ha buliztunk. Ez egyébként akkor nem volt ennyire jellemző, ma azonban a fiatalok jelentős része állandóan így jár bulizni.
De miért mentél bele ezekbe a helyzetekbe? Miért kezdtél drogozni?
Ezt nehéz megmondani, tkp. minden rendben volt az életemben. A suli jól ment, közkedvelt figura voltam, pénzem is volt elég, mégis úgy éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Nem jutottam egyről a kettőre… A droggal olyan világ tárult elém, amit addig elképzelni sem tudtam. Eltűntek a gátlások, a nyomasztó gondok, a hétköznapi szürkeség, a jövő monoton kilátástalansága. Egy hihetetlenül emelkedett érzés volt. Valami üresség volt az életemben, amit a drog kitöltött.
Hogyan éltél együtt a droggal, dolgoznod nem kellett?
Vadul éltem. Nem egyszer volt, hogy egymás után felszívott több adagnyi pervitinnel is száguldottunk. Mindenki be volt állva. Abszolút nem érdekelt, hogy balesetet okozhatok. Egy partival jártunk dolgozni, és szinte mindig drog hatása alatt dolgoztunk.
Tudtam, hogy a megélhetésem függ a munkámtól, ezért mindig próbáltam figyelni arra, hogy ne lássák rajtam, hogy be vagyok állva, és sok esetben sikerült is. De tudod mit? A pervitin egyfajta doppingként hatott rám, nőtt a koncentrációm és az állóképességem. Jobban ment a munka. De ez egy becsapós állapot volt, időleges. Az anyag nélkül semmi voltam, összezuhantam, depressziós voltam.
Az újabb szárnyaláshoz pedig már jóval több anyagra volt szükségem. Később már kezdtem szétcsúszni, és a határidőket sem tudtam teljesíteni a munkánál. Ha elterjedt volna, hogy bedrogozva járok dolgozni, akkor hetek alatt elfordult volna tőlem mindenki. Ezzel több embernek is tönkre ment volna az élete. Ekkor még volt annyi lélekjelenlétem, hogy olyan döntést hozzak, hogy eltűnök pár hétre, a munkát pedig másnak adtam át.
Mi volt a mélypont az életedben?
Volt egy öngyilkossági kísérletem. Felbomlott egy több éves kapcsolatom, a lakásomból már mindent eladtam, hogy ki tudjam fizetni a dílereket, és újabb adagot tudjak venni, végül is napi 50 euróba került a drog, amire szükségem volt. A szüleim már látszólag lemondtak rólam. Ekkor úgy éreztem, hogy minden összeomlik. Bevettem egy marék gyógyszert, és ittam rá.
A szerencsém az volt, hogy éppen jött egy barátom, aki látta rajtam, hogy milyen vagyok, megtalálta a nyugtatós dobozt, ami mellettem hevert, beráncigált a zuhanyzóba, a zuhanyrózsát lecsavarva, a csövet lenyomta a nyelőcsövemen, ameddig tudta, és kimosta a gyomrom.
Miért nem a mentőket hívta?
Akkor rendőrségi ügy is lehetett volna belőle. Ennek a barátomnak a családjában is van hasonló eset, így ő reflexszerűen cselekedett. Bár bátor, talán felelőtlen dolog volt, hogy saját kezébe vette a dolgokat, de akkor egyikünk sem volt abban az állapotban, hogy a leghelyesebben cselekedjünk.
Mit mondanál most a drogról?
Most, ha azt mondom, hogy adott pozitívat, hazudnék. Adott, de ez becsapós, tényleg csak egy ideig működött. Hamis szer ez. De sok mindent láttam, és látok ma is a droggal. Sokan meghaltak fiatalon a drogos, szűkebb partinkból. Ha azt mondták, hogy az egyik ilyen „csapattagunk“ autóbalesetben halt meg, mi tudtuk, hogy az valójában két okból lehetett. Vagy felrobbant a szíve, és úgy hajtott neki a fának, vagy az idegei annyira tönkrementek, hogy lerántotta a kormányt az útról. Volt, aki szó szerint a saját szüleit akarta megölni, így azok kénytelenek voltak becsukatni őt, és volt, aki nem egyszer rázkódott, görcsölt élet s halál között.
Gyerekek, ezzel minden drogos számolhat, ezt garantálom. Rajta, próbáljátok ki…! Most leírom a forgatókönyvét 99 százalékos pontossággal annak, hogy miként végzitek majd!
***
A következő részben, holnap az egyik dunaszerdahelyi középiskola igazgatóját kérdezzük…
II. rész
