„Egy szép lánynak bármit elnéznek, ha jól viselkedik.” – Éles tárgyak

Sorozatkritika

A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.

Szerző: Fűtő Zsófi

Az HBO produkciójában 2018 nyarán került képernyőre a Holtodiglan nagy sikerű szerzőjének, Gillian Flynn Éles tárgyak című első bestsellerének nyolcrészes, minisorozatként való feldolgozása; többek között Amy Adams és Patricia Clarkson főszereplésével.

Semmi sem tökéletes. Sem családok, sem emberek, főleg nem egész közösségek – még ha a látszat és a giccs mást is próbál elénk tárni. Az Éles tárgyak az év legnagyobb televíziós elismeréseit könyvelte el – a három Golden Globe-jelölés (Legjobb női főszereplő, Legjobb női mellékszereplő és Legjobb tévéfilm vagy miniszéria) már kezdetben önmagáért beszél.

Ez a fajta siker bár nem volt természetesnek vehető, de nem is számított teljesen váratlannak. Producerként az a Marti Noxon jegyzi, aki többek között a Mad Men – Reklámőrülteket vagy Buffy, a vámpírok rémét is sikerre vitte. Rendezőként pedig a szintén HBO-s közönségkedvenc Hatalmas kis hazugságok készítője, Jean-Marc Vallée dolgozott rajta. Az erős és meggyötört Flynn történethez másrészt erős casting csatlakozott, főszereplőként Amy Adams (Érkezés, Amerikai botrány), mellette édesanyjaként Patricia Clarkson (Carrie, Az útvesztő), vagy fiatal Camille-ként a 2017-es Stephen King AZ adoptációból Sophia Lillis – de be kell vallanunk, szükség is volt az erős szereposztásra.

A teljes cikk elolvasható az f21.hu-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább