Tovább folytatódnak a találgatások az új szerzeményeket illetően. A legutóbbi jegyzetemben adós maradtam egy névvel, jobban mondva, rögtön kettővel. Bari Jenőről és Krisztiánról van szó, ahol apáról fiúra öröklődik a sárga-kék mez (és a szív). Nem egyedi esetről van szó, hisz’ volt már ilyen a DAC történelmében. Olykor bizony nagy teher lehet az ifjoncnak, ha egy tehetséges előd nyomdokaiban kénytelen lépegetni. Persze az effajta frusztráció jófelé is elsülhet, mindannyiunk legnagyobb örömére.
Két tréningpartnert „elfogyasztva” becsomagoltunk, majd irány a reptér. Amikor a „nagy madár” futtában elrugaszkodik csapatunkkal a földtől, egy emberként kívánunk szerencsés utat, és könnyed landolást a félhold országában. Meg persze, jó szelet és időt, mivel az előzetes hírek nem sok jóval kecsegtetnek. Azelőtt nagy divatja volt inkább terembe vonulni, ahol kispályán – de nem kispályásan – küzdöttünk egy éppen aktuális tornán.
A kilencvenes évek elején pont egy ilyen teremtornán tűnt fel először a „nagycsapatban” Pinte Attila.
Ha jól emlékszem, még Dunaszerdahelyen történt ez az eset, viszont országos szinten is több rangos esemény követte egymást évről évre. Egyszer még a német televízióban is megcsodálhattuk szeretett csapatunkat egy kölni teremtornán. Persze, ehhez is elengedhetetlen volt egy dolog: azok a bizonyos anyagiak.
Megfelelő szponzori háttér nélkül maximum a szerdahelyi termálfürdő konditermét koptathatták a fiúk egész télen. Ilyen is megtörtént, viszont azt, hogy az említett időszakban minden adott volt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a német torna után belefért egy könnyed kiruccanás a Kanári-szigetekre. Hogy be tudjuk határolni az időszakot, még mindig a kilencvenes évek elején járunk…
A felkészülés lényege a kellő alapozás, hiszen mit ér a szép tető, ha alul áznak a falak?!
Ez az évszak amúgy is nagy igénybevételt jelent az emberi szervezetnek, az izmok keményebben, az inak feszesebbek. Megfelelő gyakorlatok híján a sérülés kockázata is hatványozódik. Olykor szinte láthatatlan munka folyik a háttérben, de az orvosi stáb többek között az ilyen helyzetek elkerülésére készíti fel a csapatot. Ezzel tulajdonképpen el is jutottunk a jelenbe, ugorva egy nagyot térben és időben. Közben a Sport utcát hosszú ideig szegélyező kerítés is elbontásra került, amitől a MOL Aréna D lelátója is bekapcsolódott a környék vérkeringésébe.
Február 16-án már 12 700 szurkoló fér be a szentélybe, ezzel egy újabb szakállas rekordot adunk majd át a múltnak!
Nagy munka vár addig játékosra és edzőre egyaránt, a szurkolókra pedig még közel egy hónap várakozás. Amíg nyomon követjük a felkészülés időszakát, lélekben mi is a tavaszi rajtra edzünk. A minap jómagam is egy újabb tapasztalattal lettem gazdagabb: az edzések és a gyakorlás odaadó munkája nem mindig visz el a csúcsig, elég, ha a bajnoki mérkőzés napján éred el a maximumot! Sikeresen megvédtem a vizsgáimat, persze kellett hozzá, hogy higgyek magamban, és higgyenek bennem. Így vagyunk a DAC-cal is, hinnünk kell benne rendületlenül! Szóval, ha becsúszik is egy-egy vereség a felkeszülés során, azzal is tettünk egy nagy lépést a végső célunk eléréséhez. Ha pedig a nagy „öregek” mellett sétálunk el a városban, tárjuk nagyra hallójáratainkat: talán pontosabb információt tudunk meg tőlük a klubról, mint itt a neten. Bödét is hírbe hozták a DAC-cal, szerintem kacsa(zsír) volt az egész…
(Roberto)
Nyitókép: Örzsik Ödön