Egy emberként keresi az ország azt az oroszvári nőt, édesanyát, aki több mint egy hete nem ad életjelet magáról.
Bevallom őszintén, minden áldott nap azzal a gondolattal ébredek fel, hátha éppen azon a napon jelenik meg a cikk, az anya megkerült és hazatért fiaihoz, négy hónapos kislányához. Csak kicsit ki akart futni a világból, kipihent, gondtalan embernek akarta érezni magát csak pár napig.
Tegye fel a kezét az a szülő, anya, apa, aki bár rajongásig szereti gyerekét, néhanapján akkor is fejébe férkőzik a gondolat: én most innen elmegyek, itt hagyok minden átringatott, bőgős éjszakát, lehányt babaruhát, mosatlan edényt, kifizetetlen számlát és egyedül leszek. Csak én. Minden elvárás és felelősség nélkül. Néhány napig. Csak megiszom végre forrón a kávémat, csak két oldalt elolvasok egy újságból, csak alszom egyet.
Az újságok azt is írják, az édesanya szülés utáni depresszióban szenvedett.
A szülés utáni időszakban jelentős pszichológiai, biológiai, szociokulturális változás játszódik le, amelyeknek szerepe lehet a lelki betegségek kialakulásában. A női szervezet időzített hormonbombaként működik. A progeszteron, ösztrogén, prolaktin, kortizol, pajzsmirigyhormon, béta-endorfin, noradrenalin… ezeken kívül még számos olyan hormon van a szervezetben, melyek mindegyike valamilyen fontos feladatot lát el szülés után. Beindítja a tejmirigyek működését, segíti a méhösszehúzódást, felelős a gyermekkel való kötődésért, és a többi.
A szülés utáni depresszió diagnosztizálása pont ezért is annyira nehéz, mert lehetett az ember lánya a szülése előtt bármilyen magabiztos, magas, vezető pozícióban lévő menedzser, szülés után szinte kivétel nélkül mindenki egy kételkedő, érzelmileg labilis, nővé változik.
Az érzelmi átalakulás még a legstabilabb személyiségszerkezetű embert is próbára teszi, legyen az nő vagy férfi.
Fontos azonban kiemelni, hogy nem mindegy, hogy meddig tart ez az állapot. A szakirodalom kétfajta pszichés állapotot különböztet meg. A postpartum blues tünetei néhány naptól két hétig tartanak, gyorsabb és enyhébb lefolyású. Jellemezheti sírósság, érzelmi labilitás, kialvatlanság. Gyógyszeresen ezt az állapotot nem kell kezelni, de fokozott odafigyelés szükséges a család és a környezet részéről. Ha azonban más pszichés tünetekkel járó zavarok is jelentkeznek, akkor beszélünk postpartum depresszióról és postpartum pszichózisról. Ezek már mindenképp orvosi segítséget igényelnek.
Amiről viszont a tankönyvek nem beszélnek az az, amit már rég hangoztatnak a pszichológusok és a szociológusok, hogy eltűntek a nagycsaládok. Az egy fedél alatt élő több generációból mindig akadt valaki, aki ellátta a babát, aki megvigasztalta az anyát, aki megfőzött, aki kivasalt. Egy afrikai mondás szerint egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. S aki ma gyereknevelés címen épp megszakadni készül a sok elvárástól, tiltástól, irányzattól és kéretlen tanácstól, az ezt pontosan tudja.
Egy klinikai pszichológus tanárom mondta az első előadásán: „Ebben a teremben mindenki lehet gyilkos. Maga is és maga. is“ Mutogatott ránk ujjal, mi pedig döbbenten néztük őt, valahogy nem ezt a bevezetőt vártuk a neves professzortól. S folytatta tovább: „csak a szituációtól függ, hisz a agresszió mindenkiben ott lakozik.“
Elfelejtettünk figyelni egymásra és felfigyelni arra, ha valakinek szomorúság ül a szemében. Nehezünkre esik őszinte odafigyeléssel fordulni egy nő felé, s megkérdezni tőle babája születése után, hogy „és TE hogy vagy? Tudok-e neked segíteni valamiben? Meghallgatlak, nem osztom a kéretlen tanácsokat, csak itt vagyok és figyelek rád.“
Az, hogy ma valahol egy háromgyerekes édesanya elment otthonról, a társadalom hibája is, a miénk is.
Nagyon várnak haza, Nadežda!