KLIKK OUT-ARCHÍVUM
A cikk megjelent a Klikk Out 2015/02. számában. Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
– hó;
fehér színű, szagtalan, jegesen kristályos anyag, amely a kalamitoid elemek osztályába sorolható. Megjelenésének következménye megannyi Facebook- és Instagram-poszt, #hózik# #snow# #enjoywinter# #winter# hashtagekkel, ill. a szánkózós, hóemberépítős vidám fotók „áldottnak érzi magát” hangulatmegjelöléssel.
Úgy fest, Holle anyó idén kegyes kedvében van, hiszen jó pár alkalommal örvendeztetett meg minket kiadós havazásokkal. A gyerekeknek áldás, az időseknek átok, sok a törés és ficam a fagyos járdák miatt. Féltjük a mamát-papát, mert nincs letakarítva.
Az autósoknak igazi kihívás a havas úton közlekedni, egy régi mondás szerint pedig épp ilyenkor jó vezetni. A mazsolák nem jönnek ki, a vérprofik meg már az árokban vannak. 🙂
A hó azért jó, mert takar. Betakarja a sok szemetet, ami hamarosan majd meglepetésszerűen előbukik az olvadás idején. Betakarja az itt-ott eldobált ruhadarabokat (felénk van ilyen!) és az utakat, amit olyankor reménytelennek tűnik megtisztítani. Szidjuk a rendszert, szidjuk a „cesztit”, szidjuk a kormányt a kialakult időjárásért. Is. Az emberek nagykabátba, sálba elbújva menetelnek az utcán, a naphiány miatt fogynak a vitaminok és fogy a türelem…
Fagyos reggel van, munkába igyekszem. Kissé kómásan teszem meg a szokásos útvonalamat, elfelejtettem meginni a kávémat. Az egyik háztömbnél fiatal anyukán és négyévesforma kisfián akad meg a szemem. Ők is sietnek. Anyuka kézen fogva vonszolja maga után a csemetét (a gyerek szinte siklik a járdán, nem is kell lépkednie), majd siettében egy zsák szemetet hajít a konténerbe. A korai időpont ellenére a kisfiú nem álmos. Csiripelő hangján mesél anyukának a hóról, a télről, a jégről és egyéb, téli felfedezéseiről.
Mondókája végeztével csillogó szemekkel sandít anyukájára:
– Igaz, anya? Igaz?
Anya erre felcsattan:
– Mondtam már, hogy fogd be a szád, semmi időm a hülyeségeidre. Mondtam már, nem?
A kisfiú szája legörbül, autóba gyömöszölik, a szokásosnál nagyobbat csattan a kocsiajtó. Enyhe fékcsikorgás közepette távoznak…
Lehet, hogy (e sorok írásakor) még el vagyunk havazva, de csak türelem! Az utolsó, hivatalos téli hónapba lépünk, már nincs sok hátra a fagyos nyomorgásból. A bosszankodás helyett szánjunk több időt a családra, beszélgessünk, társasozzunk! Vagy csavarjuk magunkat pokrócba, kapjuk ölbe a macskát és kezdjünk neki egy új könyvnek! Ne intsük rendre magunkat, ha tátott szájjal, kisgyerekmód bámulunk felfelé, hunyorogva kutatva az apró fehér pelyhek eredetét!
Most még van idő, a hó eltakar, a lassuló idő betemet…
