Apapara – a kisgyerekes élet kihívásairól Szél Dáviddal

A képen Molnár Krisztina és Szegi Aranka, a Fészek Családi Kör megálmodói, valamint gyermekeik.

Vidám, de főleg őszinte beszélgetőestre számíthatnak azok, akik február 8-án ellátogatnak a komáromi Zichy-pontba. Az est szervezője a Fészek Családi kör és a Villa Camarum Polgári Társaság. Molnár Krisztinával, a rendezvény egyik szervezőjével készült egy rövid, kedvcsináló beszélgetés.

A Fészekrakó projekt a komáromi és Komárom környéki fiatal párokat, szülőket hivatott megszólítani. Mit kínál nekik a kezdeményezés? Mi a küldetése?

A projekt küldetése egyrészt, hogy egy olyan programsorozatot kínáljon, amely a helyi és környékbeli szülőket támogatja a tudatos gyermeknevelés terén, másrészt pedig, hogy megszólítson, megmozgasson és párbeszédre hívjon minél többeket: közösséget szeretnénk teremteni, amely majd fokozatosan egy megtartó háttérré válik a családok számára.

A projekt első rendezvényére február 8-án kerül sor. Rendhagyó módon nem az anyaság témájával, hanem az apasággal foglalkozik majd. A vendég Szél Dávid párkapcsolati tanácsadó, szakpszichológus, apa. Kérlek, mondd el, miért pont őrá esett a választás?  

Ez az igény abszolút a célcsoport felől fogalmazódott meg: a hozzánk tartozó apukák közül többen olvassák Szél Dávid blogját, illetve könyveit, az Apaparát és a Túl a parán című másodikat – tőlük jött a kezdeményezés, hogy jó lenne találkozni a szerzővel. Mi természetesen örömmel teljesítettük a kívánságot: meghívtuk a szerzőt, ő pedig örömmel igent mondott.

Milyen témákat érintetek a beszélgetés során? Mire számíthatnak az érdeklődők? 

Lesz szó a családon belüli szerepmegosztásról, az apa- és férfiszerepekkel kapcsolatos sztereotípiákról, szerepelvárásokról. Az apaszerep megéléséről, arról, hogy hogyan lehet ebbe a szerepbe jól megérkezni, belenőni. De biztosan szóba kerülnek majd ennél könnyedebb témák is. Reményeink szerint egy jó hangulatú, beszélgetős este elé nézünk, ahol az apák is bátorítást kapnak a saját történeteik megosztására.

Az apává válás témája mintha kevesebb hangsúlyt kapna a család “megszületése” során, mit gondolsz, miért?

Talán azért, mert a gyermekvállalás terén a nőké az aktívabb szerep: ők szülik meg a gyermeket, az ő testük megy át egy óriási változáson, ők maradnak otthon stb. Pedig a változás, amely a gyermekvállalással bekövetkezik egy családban, rendszerszintű, ezért nem mindig célravezető külön-külön értelmezni a szereplők helyzetét. Másrészt pedig a férfi beszélgetéseknek – egyéni, közösségi és társadalmi szinten is, jellemzően más témák vannak a fókuszában. A Fészekben szeretnénk teret adni ennek is: bátorítani a férfiakat a saját szerepeik tudatos megélésére.

Hol és mikor tartjátok a rendezvényt?

Február 8-án 16:30-tól, a komáromi Zichy-pontban zajlik majd a beszélgetés, amelyet Urbán Péter, a TANDEM, n.o. trénere vezet, aki nem utolsósorban férj és apa is, tehát biztosan hozza majd a saját személyes érdeklődését és tapasztalatit. A részvétel díjtalan, várunk szeretettel apákat és nagyapákat, leendő apákat de ugyanúgy anyákat és leendő anyákat is. Bővebb info és folyamatos kedvcsinálók jönnek majd még az esemény Facebook-oldalán.

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább