A cikk megjelenik a Klikk Out 2019/01-02. számában.
Fotók: Ugróczky István
A dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban Nyomot hagy címen nyílt meg Kiss Márti első átfogó pályakép-kiállítása. A festőt motiváló kérdések és szándékok legtöbbször a csallóközi táj keretében jelennek meg, de a végeredmény sosem merül ki a klasszikus tájképfestészetben. Márti képein ott vannak a szűkebb környezete, tehát az iskola és diákjai által inspirált témák, de az őt foglalkoztató problémák is.
Márti két műszakban éli életét: nappal a Vámbéry Ármin Alapiskola rajztanára, este pedig festő saját műtermében. Két szakmája azonban nemcsak a valóságban, de a vásznon is folyamatosan keresztezi egymást. A festmények figurális elemei pontosan leképezik azokat az élettereket, amiket Márti jól ismer, az elkészült művek azonban nem a külső világ realisztikus megörökítései, hanem a festő belső valóságainak leképezései.
Ezekben a valóságokban a természet ott van a tanteremben és a tanterem is ott van a természetben. Mert Mártinak egyszerre fontos mindkettő, így amikor épp a természetben van, gyakran a tanításon gondolkodik, a tanterem zajából pedig gyakran vágyódik a természet csendjébe.
E belső konfliktusról szóló képeken az ellentétek nem kibékíthetetlen ellenpólusokként, hanem egymás kiegészítőiként jelennek meg. Felszabadítják a tanár archetípusát a sztereotípiák alól, ezzel pedig sokkal emberibbé teszik.
A tanári munka még ettől is közvetlenebbül jelenik meg az Ásító diák és a Ceruzaszedő lányok című képeken, amelyek egyszerre meglévő műalkotások parafrázisai, részvételi alapú és pedagógiai akaratot tükröző festmények. Az Ásító diákhoz elsősorban arra volt szükség, hogy Márti tanítványai elkészítsék Munkácsy Mihály Ásító inasának reprodukcióját.
Az osztályteremben az elkészült képek között ásító fiú (azaz a megvalósult festmény) pedig már nem a konkrét képet másolja, mindössze annak motívumát, a felnőttek által diktált valóságban elfáradt vagy unott gyereket.
A kép kiváló eszköz arra, hogy a tanulókat saját élmény és tapasztalat által közelebb hozza a képzőművészethez, de a legjobb, hogy érdemei nem merülnek ki ennyiben. A pedagógiai szándékkal született művek ugyanis sokszor didaktikusak, így az esztétikai érték könnyen alárendelődik az oktatói céloknak.
Márti képei azonban a pedagógián túl is értékesek és általánosabb emberi és művészeti tartalmakat is közvetítenek.
Például azt, hogy a valóságban számtalan apró részlet rejlik, amelyeknek szépségét és egyedülállóságát az adott pillanatban nem vagyunk képesek megfigyelni; hogy érzelmeket, helyzeteket nemcsak szavakkal, fecsegéssel, de képekkel is át tudunk adni, és ez a reprezentáció egyik legizgalmasabb területe.
Bár a kiállítás legtöbb képe alapvetően pozitív hangulatot sugall, a Remény nélkül című festmény egy sokkal komorabb és kegyetlenebb valóságot mutat be. Ami itt is változatlan, az a Mártitól megszokott csallóközi természet-kontextus. Los Angeles-i utazása során mély benyomást tettek rá az utcán élő, sokszor komoly betegséggel küzdő hajléktalanok. Végül mégsem saját közegükben, hanem a csallóközi tájban festette meg őket, utalva arra, hogy az emberi szenvedés nem helyhez kötött. Egy általános jelenségről van szó, amivel akkor is együtt kell érezni, ha tőlünk távol, számunkra idegen helyen történik.
A kiállítás kurátora Dénesová Eva művészettörténész volt.
