KLIKK OUT-ARCHÍVUM
A cikk megjelent a Klikk Out 2012/09. számában. Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Úgy döntöttem, kedves olvasóim, hogy mostani számunkban a legfontosabb ételről, a kenyérről lesz szó, mivel lassan feledésbe merül e csoda története és tisztelete… Kenyeret azóta fogyasztunk, amióta az emberiség létezik. Sőt, az előember is evett gabonamagvakat, a tűz megismerése után már meg is pörkölték azokat, könnyebb rágás végett zúzták, s az összeállt elegyet forró kövön felejtve kisült az, ami már kenyérnek mondható. Hamar rájöttek, hogy tápláló, erőt adó, jóízű, minden korosztály számára fogyasztható étel a kenyér.
Kelesztett kenyeret először az egyiptomiak sütöttek, időszámításunk előtt kb. 3000 évvel. Valószínűleg elfelejtették azonnal megsütni a tésztát, ami másnapra kissé megerjedt és gázokat termelt. Biztosan csodálkozva nézték, aztán mégis megsütötték, az eredmény pedig lenyűgözhette őket: a kenyér nagyobb, lazább és ízletesebb lett. Ettől kezdve mindig félretettek egy kis darab tésztát másnapra, azaz feltalálták a kovászt.
Az idők folyamán a sütés technológiája is sokat változott. A felforrósított lapos köveket a kemencék ősének tekinthető sütőharang váltotta fel. Ezeket úgy használták, hogy egy nagy lapos kövön tüzet raktak, mikor forró lett, a parazsat letörölték, a kenyeret rátették, majd a haranggal beborították. A kenyérsütés hagyományos eszköze manapság majdnem mindenhol a kemence lett.
A kenyér történetében két felfedezés jelentett nagy áttörést. Az egyik, amikor kb. 200 évvel ezelőtt egy felfedezés nyomán elkezdték gyártani az élesztőt, ami gyorsan és biztosan keleszt. A másik a Mechwart–féle hengermalom, amely magyar találmány és az egész világon hírnévre tett szert, mivel forradalmasította az őrlés technológiáját.
A kenyér fogalma a magyar nyelvben szimbolikus jelentőségű: egyrészt jelenti mindennapi táplálékunkat, másrészt átvitt értelemben vett szükségleteinket. A magyar ember a kenyér szeretetét és tiszteletét a mai napig megőrizte.
A kenyérlisztet vagy a malomban, az őrléssel párhuzamosan, vagy házi szitálással különítik el az őrleményből. A kenyér nyersanyagai közül sosem hiányzott az e célra házilag készített erjesztő anyag, amelyhez a századfordulótól kezdve sajtolt élesztő is társul.
A kenyér becsben tartása, tisztelete még a 21. században is elevenen él. A kenyér szeletelését és fogyasztását szabályozó előírások és tilalmak is részben e tiszteletet tükrözik. A keresztény vallás különös tiszteletet adott a kenyérnek. A vallási szertartásokon a kovásztalan kenyér – az ostya – Jézus testét szimbolizálja.
A kenyér az idők folyamán a legfontosabb élelmiszer lett, és értelmezésében az életfenntartás összes szükségletét jellemezte. Gondoljunk csak a kenyere javát megevő idős emberre, vagy a kenyérgondokkal küszködő szegényekre.
A kenyér „édes gyermeke”, a sör ugyancsak Mezopotámiából ered. Valószínűleg annak a háziasszonynak a találmánya, akinek nem volt szíve eldobni a kőkeményre szikkadt árpakenyeret, s felpuhítás céljából vizes agyagkorsóba helyezte. A ház ura két nap múlva kortyolgatott a már habzó folyadékból, és egyre jobb kedvre derült. Így született meg a világ legsikeresebb itala, a „folyékony kenyér”.
A gazdaságos élesztőgyártás, a malmok korszerűsödése lehetővé tette, hogy a búzaliszt kereskedelmi áruféle legyen, a kenyér pedig először a városokban, majd vidéken is alapvető kereskedelmi cikk lett. Kifejlődtek a kenyértípusok, egyre szélesedett a választék. A korpás kenyér már csak a múlt emléke maradt. Az iparrá válás folyamata a 19-20. század fordulóra esik. A kemencék modernizációja a fűtőanyagok változásával kezdődött. A fejlődés sora: fa, barnaszén, kőszén, olaj, gáz, vagy elektromos áram.
Szóval ma nincs egyéb dolgunk, ha kenyérre van szükségünk, mint bemenni a legközelebbi élelmiszerboltba vagy pékségbe, és megvásárolni azt, de hogy ne feledjük őseink nehéz munkáját, próbáljuk ki legalább egyszer életünk során megsütni és elfogyasztani saját kenyerünket, biztosan jobban fog ízleni, és biztosan nagyobb tisztelettel, méltósággal fogunk rá tekinteni.
Holnap jövünk a recepttel…
