Tűzoltók

Az írás megjelent a Klikkout 2019/februári számában.     
Nyitókép: Jurányi Attila

Az emberek tűzzel szembeni védekezése olyan idős, mint a tűz használata. A tűz hasznos tulajdonságai mellett az ember megismerte a tűz pusztító hatásait is, amelyek ellen kénytelen volt védekezni.

A társadalom kialakulásával jelenik meg a szervezett és szabályozott tűzvédelem is. Már a Római Birodalomban is működött szervezett tűzoltóság (pl. Aquincumban), illetve Szent Flórián (a tűzoltók védőszentje) maga is római katonatiszt volt, aki a kigyulladt erődjének sikeres eloltásán kívül városának tűzoltóságát is szervezte, amíg 304-ben ki nem végezték kereszténység vádjával. A középkortól kezdve Szent Flórián a tűzvészek és veszedelmek ellen védő szent.

Magyarországon már Szent István király korától kezdve jelentek meg tűzvédelmet is érintő királyi rendeletek. Mivel a középkori településeken nem voltak ritkák a tűzvészek, amelyek akár veszélybe is sodorhatták az egész települést. Tűzfigyelő szolgálatot kezdtek működtetni, amelybe bevonták a céhek tagjait, és időnként a deákokat és a katonákat is. Később már önkéntes tűzoltó egyleteket, egyesületeket alakítottak, azaz önkéntes tűzoltóságokat.

Pont!

Ezeket a történelmi dolgokat mind fel lehet lapozni a könyvekben vagy akár az interneten. Mindenkinek van saját meglátása is ezzel kapcsolatban. Nekem is volt.

De ami ennél fontosabb, az ember változik, és az sem árt, ha a szemlélete változik az értékrendje által. Hát még, ha hagyjuk is…

Aktív edzői pályafutásom alatt jártam a Dunaszerdahelyi járás községeit, és nem egyszer találkoztam a falu önkéntes tűzoltóival, akik a helyi sportpályán gyakorlatoztak. Berregtették a vízszivattyút, tekerték, csavarták a tömlőket, és ha sikerült, a fél futballpályát leöntözték. Meg is mosolyogtuk néha a fiúkkal, ugyan már, ezek mit tudnának eloltani.

Volt egy mondásom, amit a focistáim szoktak tőlem hallani: „Futkosol, mint az önkéntes tűzoltó a szalmakazaltűznél.”

Állítólag a klímaváltozásnak tudható be, hogy a Felvidék, így a Csallóköz időjárása is megváltozott, és ha nem is élünk át Katrina hurrikánokat, van, hogy fákat csavar ki tövestől a szél, pincék telnek meg esővízzel. És bizony, ilyenkor a hivatásos tűzoltók mellett ott serénykednek a község önkéntesei.

Idén télen a megszokottnál is nagyobb mennyiségű hó hullott Észak-Szlovákiában, nem ritkán egy méter feletti hótömeg alakult ki.

Erre az önkéntes tűzoltók az ország minden részében megmozdultak, így a Csallóközben, Mátyusföldön is, és buszokkal indultak segíteni a rászorulókon.

Szinte hallom a kocsmai szöveget, ahogy hajlamos a csallóközi magyar bizonyos rétege megnyilvánulni: „Betakarta a tótokat a hó, az kell a birkapásztoroknak…”

Tisztelt önkéntes tűzoltók! Azt hiszem, eddig is sok mindent köszönhettünk nektek, de most igazán nagyot nőttetek a szemünkben. Abban meg szinte biztos vagyok, ha az olvadás megindul, és esetleg árvízzel fog küzdeni a szlovákiai magyar, ők is fognak jönni.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább