A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Mattersburg (3:0) mérkőzésről

Poór Tibor: Bizony jólesett a csapatnak és a nézőknek is, hogy a vendégek túlzott keménységére, amellyel próbálták kompenzálni a nem túl jó teljesítményüket, a csapatunk gólokkal és élénkebb játékkal válaszolt. Ami a játékosokat illeti, néhány kérdésre szerintem Hyballának már van válasza, de mondjuk a sokat emlegetett Connor Ronan kereste magát, és egyelőre egy kérdőjelt tennék a neve mellé. Kíváncsi vagyok, hogyan lesznek elosztva a posztok e három játékos között: Huk, Šatka, Kone.

 

Szigeti Attila: Kicsit hideg időben, kellemetlen ellenfél ellen játszottunk, és egy kemény edzőtábor után vagyunk. A látottakkal elégedettek lehetünk, és az utolsó hetet már szlovan-lázban tölthetjük. Véleményem szerint elég kiélezett harc folyik majd a kezdőbe kerülésért, ami mára már Hyballa edző fejében 99%-ban kialakult.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább