Hűtlenség

Hűséget fogadunk, a hűségre esküszünk kedvesünk szemébe nézve. Ígéretet teszünk, miszerint számunkra csakis ő létezik, az egyetlen nő/férfi az életünkben.

A másik persze mindezt elhiszi, hiszen ragyogó tekintettel, mosolyogva, a kezét szorítva mondtuk e szavakat. Bízik bennünk, bízunk egymásban. Enélkül nem is működhet egy kapcsolat. Állandó rettegésben nem lehet, senki nem is akar élni. Bár, azért erre is van jó néhány példa…

A hűséget be is tartjuk ideig-óráig. Majd egyszercsak kísértésbe esünk.

„Csak most az egyszer” – gondoljuk, de sosem egy lesz belőle. Sokan folyamatos megcsalásban élnek, s nem is tudnak róla. Nő létemre a férfiakról szerzett tapasztalataimat tudom alapul venni, de nyugalom uraim, ezzel nem azt akarom sugallni, hogy mi, nők jobbak vagy becsületesebbek lennénk.

Csupán a hölgytársaimra nem jellemző, hogy megkörnyékeznének… Ellenkező nemű társaim annál inkább.

Ezzel persze nincs is baj! Ki ne örülne a bókoknak, kedves szavaknak?

A hiba akkor jön elő, amikor a kávé- vagy épp vacsorameghívásra kerül a sor. Akkor ugyanis felmerül a helyszín kérdése.

Az „úriemberek” ennél a pontnál szoktak előhozakodni azzal, hogy messzebbre kellene menni, ugyanis helyben túl sokan ismerik, s még a végén lebukik, hiszen neki barátnője, adott esetben élettársa van. Jön a megdöbbenés:

„Hát akkor mégis mit akar tőlem?”

A kérdést persze hangosan ki szoktam mondani. Nagy meglepetésemre a legtöbb esetben azt a választ kaptam, hogy a kedvesükkel nincsen semmi baj. Szép, okos, kedves, imádnivaló, ezért elhagyni nem akarják őket.

Ugyanakkor szexuális vágyaikat nem tudják levetkőzni. Ennél borzasztóbb választ elképzelni sem tudok!

Hogy lehet szeretni valakit, a szemébe nézni, megcsókolni, érinteni, miközben előtte pár órával egy másik nőnek bókolt, s egy másik nő ágyát melegítette?

Ha valakit igazán szeretünk, erre nem lennénk képesek. Amennyiben mégis megtörténik a félrelépés, az a kapcsolat veszett fejsze nyele! Nem lehet egy egész életet hazugságban leélni. Cseppet sem fair viselkedés ez a másik féllel szemben. S ha ezek a férfiak igazán, szívből szeretnék választottjukat, eszükbe sem jutna ilyen csúnyán átverni őt.

Lehet, hogy csak engem talált meg az elmúlt időszakban túl sok rossz példa, de számomra úgy tűnik, a hűség teljesen értékét vesztette. Kedvünkre szórakozunk, majd hazatérünk az otthon melegébe, fittyet hányva a becsületre, a tiszteletre és kedvesünk érzéseire.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább