„Kicsit már könyv alakú szívem van”

Interjú Lacza Ilonával, a Csallóközi Könyvtár megbízott igazgatónőjével

Az interjú rövidebb változata megjelent a Klikk Out 2019/01-02. számában.

Fotók: Ugróczky István

A Csallóközi Könyvtár a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek VMK-nak egy olyan kis izgalmas zuga, amely ugyan picit rejtőzködik odafent, ám biztosan mindenkinek van valamilyen története vele kapcsolatban, minimálisan iskolás korából. Lacza Ilonával, a könyvtár megbízott igazgatónőjével beszélgettünk a munkájáról, a könyvtár működéséről, jelenéről, és mindenről, ami közben eszünkbe jutott.

Ha megszűnne a lehetőség arra, hogy azzal foglalkozzam, amivel most, akkor szívesen mennék el dolgozni egy könyvtárba vagy könyvesboltba. Jó ötlet ez Ön szerint? Milyen a könyvtárosok munkája?

Hát a kettő nagyon különbözik, mert az egyik egy üzlet, a másik pedig szolgáltatások komplexuma. A könyvtárban kiadványokat gyűjtünk – járásbeli ún. regionális kiadványokat (pl. községi újságok, röplapok, rendezvényekre szóló meghívók stb.), továbbá mindent, amit az üzletekben meg lehet vásárolni, és megpróbáljuk ezáltal kielégíteni az olvasók igényeit. Ugye, korosztálytól függően mindenkinek más az igénye. A gyerekek még a mesevilágban mozognak; a fiatal felnőttek, ha főiskolások, akkor tanulnak; a középkorosztály, ha van ideje, akkor inkább pihenni szeret, esetleg a munkájához keres valamit; az idősebb korosztály pedig a pihentető irodalmat keresi, abból is a könnyűt, az üdítőt, a romantikusat, a megnyugtatót…

A két említett szakma közös nevezője akkor mindenképp az, hogy irodalmat kínál különböző korosztályoknak…

Amikor bekerül a könyvtárba valamilyen könyv, egy nagyon komoly, mondhatni világszínvonalú feldolgozási folyamaton megy keresztül, mivel ha – tegyük fel –Kanadában vagy Japánban ugyanazt a programot használják, mint mi, akkor ott is megtalálják az állományunkat.

Ma már a kölcsönzés is annyival modernizálódott, hogy vonalkódok alapján adjuk ki a könyveket, és az olvasó is egy beolvasható kártyát kap. Az állományunk otthonról is elérhető, lefoglalható, a kölcsönzési idő pedig online meghosszabbítható. Az olvasó emailben kap értesítést arról, ha elérhető a lefoglalt könyve, illetve akkor is, amikor közeledik a kölcsönzési idő vége.

Ön annak idején hogyan került erre a pályára?

Én nagyon kultúrbeállítottságú voltam. Volt egy időszak a gimnáziumban, amikor megbetegedtem. Ha az nincs, nem is tudom, talán tanári pályát választottam volna. De bízom a sors kezében, mert olyan dolgok történtek, amelyek utólag igazolódtak. Könyvtárosi felépítményi képesítést szereztem. Első munkahelyem Pozsonyban volt, ott, ahol a külföldi folyóiratokat rendelték, majd szerkesztőségben, illetve a Szlovák Nemzeti Könyvtár által létrehozott információs központban dolgoztam, ahová az összes mezőgazdasági szakkönyvet összpontosították az akkori Járási Könyvtárból. A 90-es években, anyasági után visszatértem ide, a Járási ill. Csallóközi Könyvtárba. Módszertanos is vagyok már kb. 10 éve, ami azt jelenti, hogy nekem mindent kell ill. kellene tudnom a szakmáról. A járásban 55 könyvtár van, ahová ki kell járni, és be kell tanítani a kolléganőket, tanácsot adni, felújításban segíteni és hasonlók. Munka mellett elvégeztem a főiskolát is.

Akkor tulajdonképpen itt töltötte a fél életét…

Ez az egész annyira az ember vérévé válik, hogy az már nem is igazán jó.  Azt szoktam néha mondani, hogy kicsit már könyv alakú szívem van, és az nem jó, mert fájni fog, ha egyszer abba kell hagyni.

Ebben a kollektívában sokan 50 felett vannak, és nekik ez volt az első munkahelyük. Ilyen ma már nincs is. Nyilván kialakulnak munkahelyi csoportosulások, de amikor baj volt, akkor mindig mindenki összefogott, mindenki segíteni akart. E falak között itt van az emberség, a humánum, az együttérzés, mindamellett az emberi gyarlóság is. De ahogy hallom, hogy máshol hogyan megy… Hogy elfelejtjük betartani az illemet, eltűnik az empátia és a tolerancia. Ez pedig kissé félelmetes.

A nem olvasás az emberek közt nemcsak azt jeleni, hogy nem lesz kellő szinten a szókincsük, vagy hogy nem fognak érdeklődni a könyvek iránt, hanem ami a legveszélyesebb, hogy érzelmi analfabéták maradnak. Az elektronikus játékokban ugrálunk a pályákon, meghalunk, majd folytatjuk, de amikor könyvet olvasunk, azonosulunk a főszereplővel, és egyfajta katarzist élünk át, ami érzelmileg nevelő hatású.

Mit kell a gyerek kezébe adni, vagy a szülőnek tanácsolni, hogy olvasó legyen a kicsiből?

Én mindig azt mondom, hogy a rohanó világ sajnos nagyon az olvasás ellen van, és az iskolarendszer sem igazán jó. Az én koromban még júniusban tanultuk meg a nagy Zs betűt, most a gyerekeknek karácsonyra olvasni kellene. De ennek sokszor az az eredménye, hogy hetedikben sem tudnak folyékonyan olvasni.

A másik dolog: az egyik rendezvényen a gyerekek azt kérdezték, hogy van-e például autókról vagy Barbie-król is könyv. Én mindenre mondtam, hogy persze, van, lepkékről és királykisasszonyokról is. Akkor jöttem rá, hogy

azoknak a gyerekeknek, akik nem nagyon találkoznak mesekönyvvel, a könyv a tankönyvet jelenti. Na már most, néhány kivételtől eltekintve ki a csuda szeret tanulni?! Számukra a tanulás egy teher, olyan, mint nekünk a munkahely, teljesíteni kell. Ezáltal pedig averziójuk alakul ki a könyvekkel szemben.

Ha pedig a szülők túlterheltek, nem érnek rá leülni mesét olvasni minden nap legalább este, akkor ebből nincs is nagyon kiút.

A harmadik hiba, amit elkövetünk, hogy amikor a gyerek már tud olvasni, akkor legtöbbször azt mondjuk, hogy most már olvasd el magad! De mire ő összerakja a betűket, addigra elvész a mese. Én azt szoktam javasolni, hogy legalább harmadik-negyedik osztályos korig olvasson a szülő, mert akkor azt a mesét élvezni fogja a gyerek, és esetleg felkelti az érdeklődését a folytatás. Emellett a szülő dramatizálhatja is az olvasást, különböző hangokat adhat ki hozzá, amelyek megnevettetik a gyerekeket. Ha a szülő tényleg azt akarja, hogy a gyereke érdeklődő, művelt emberré váljon, akkor a köztük lévő kapcsolat is lényeges, a felolvasás pedig közelebb hozza őket egymáshoz.

Nekem is olvastak meséket, aztán én is olvastam meséket, de jött a kötelező olvasmányok időszaka, és az Egri csillagok vagy A kőszívű ember fiai ezt kiölte…

Szerintem nem jókor és nem a megfelelő könyvet adják a gyerekek kezébe, túl korán. Én azt mondanám, hogy most kellene elolvasnom némely könyvet, mint az Antigoné vagy a Shakespeare-drámák. Nem szeretnék a pedagógusok munkájába belebeszélni, de én talán úgy tudnám elképzelni, hogy a diákokkal könnyedén átbeszélnénk egy-egy művet, aztán egy-két érdekes részletet közösen elolvasnánk. Olvasmányt pedig mindenki válasszon maga. A kicsiknél például egy időben jött a Harry Potter-mánia, ami sok varázslós és mágusos könyv megírását hozta magával. Én nem látok abban gondot, ha ilyesmit olvasnak, mert az a fontos, hogy olvasnak.

Ötödikig mást nem is szabadna olvastatni velük mint meséket, esetleg a Kincskereső kisködmönt. Egyszerű a nyelvezetük, de közben nagyon szívfájdítóak is tudnak lenni. Személy szerint viszont a mai napig állítom, hogy Szabó Magda Sziget-kék c. könyve a kedvencem, mivel a mai napig meghatározó élményt nyújtott.

Ebben arról van szó, hogy a megszemélyesített állatok hogyan mentik meg a gerincsérült anyukát. Az egész egy olyan szép, humánus történet, hogy felveheti a versenyt a Harry Potterrel is.

Hogy látja, a könyv ma sokkal inkább ajándék és porfogó, mint olyasvalami, amit olvasnak is?

Nem általánosítanék, abból kiindulva, hogy 2 561 aktív olvasónk van, és tavaly volt 118 ezer kölcsönzésünk, ami nem kevés.

Elárulna még néhány számadatot a tavalyi évről?

52 ezres volt a látogatottságunk, ebbe beletartozik a felnőtt és az ifjúsági osztály, az internetszoba és a weboldalunk is. Volt 108 rendezvényünk, ebből kb. 40 a könyvtáron kívül, javarészt iskolákban, a résztvevők száma pedig meghaladta a 6 300-at.

Decemberben nevezték el az ifjúsági osztályt Cica Mica Könyvtárának. Ennek hátteréről mit tudhatunk?

Talán még ez is a Szabó Magda-kötet egyik utóhatása. A gyerekek számára rendezett mindenféle rendezvénynek az a célja, hogy népszerűsítsük a könyveket, hogy jöjjenek és ismerjék meg az olvasás élvezetét.

Létrehoztunk egy cicaolvasóklubot 10 éves korig, a csatlakozó gyerekek kaptak egy kis füzetkét, és ahányszor eljönnek, kapnak bele egy kis cicás pecsétet. Aki pedig összegyűjt tízet, kap egy meglepetés ajándékot.

Milyen pozitív trendet tapasztalnak még a könyvtár háza táján?

Fontosak a közösségi rendezvények. Szeretnénk otthont adni különféle csoportosulásoknak, közösségeknek, akik itt találkozhatnának, és megbeszélhetnék közös problémáikat. Nagy örömünkre szolgál, hogy a pedagógiai tanácsadó és az autisták egyesületét képviselő szakemberek kerestek fel minket ilyen kéréssel, és már négy ízben tartottak nálunk összejövetelt.

Emellett rendszeresen  indítunk kiállítást, mégpedig ki mit tud alapon. Voltak már itt hímes tojások, horgolt terítők, hímzett párnák, gyökérfaragványok és még sorolhatnám. Amatőr alkotókról van szó, a hangsúly azon van, hogy megmutathatják, amit tudnak.

Mit tanácsol azoknak az embereknek, mint például én is, akik sok könyvet vásárolnak, viszont az olvasásukat halogatják, mindig találnak kifogást, hogy miért nincs idejük rá?

Erről az jut eszembe, hogy az anyósom éveken át gyűjtötte a Fülest, a rejtvényfüzetet. Ki se bontotta, arra tartogatta, hogy ha majd megöregszik, azokat fogja fejtegetni. Akkorra viszont már nem úgy látott, nem érdekelte, nem úgy tudta a dolgokat, mint fiatalkorában. Amikor elment…, mind ott maradt felbontatlanul, és ez olyan szomorú dolog. Arra tanít, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

El kell kezdeni olvasni azokat a könyveket. Van egy olvasónk, aki úgy beiktatta az életébe a könyvtárba járást, hogy a családja is tudja, hogy délelőtt apa a könyvtárban van, átlapozza a sajtót, keres valami könyvet, valamit kikölcsönöz, aztán délre hazamegy.

Mit olvastatna el a mai tinikkel?

Tinivel én még mindig a Sziget-kéket. A mai tinik tudás szintjén nagyon elöl vannak, érzelmileg viszont kicsit visszább.

És mit olvasnak a fiatal, 30-as felnőttek? (A kolléganők is csatlakoznak.)

Svéd krimik, női sorsokról szóló könyvek, Fábián Janka, vagy a régi szépirodalom, mint pl. Petőfi, Ady, emellett pszichológiai könyvek, melyek az életből merítenek.

Milyen könyvet olvasott el Ön legutóbb?

Egy szlovák könyv volt, Mária Hamzovától a Nechcela som ťa sretnúť. Kimondottan könnyű irodalmat kerestem, és ez egy életből vett történet. A mai fiatal szlovák írók elég jól írnak, meg kell hagyni. Előtte valamilyen ezoterikus könyvet, mert azokat is kedvelem, de már nagyon átválogatom. Szeretem Joy Fielding könyveit, Fábián Jankát, Popper Pétert és Müller Pétert is.

Van olyan, amit régóta tervez, de valami miatt mindig elhalasztotta?

A komolyabbak közül Mika Waltari Az emberiség ellenségeit, vagy James Redfieldtől A mennyei próféciát.

Biztos ismeri azt a viccet, hogy egy utcában van három borbély, és az egyik kiírja, hogy ő a város legjobb borbélya, a másik, hogy ő a világ legjobb borbélya. A harmadik pedig azt, hogy ő az utca legjobb borbélya. Tehát valahogy így van a könyvekkel is, amikor egyesekre azt írják nagy betűkkel, hogy a legjobb, legszuperebb. A jó bornak itt sem kell cégér…

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább