Nyáron elindulhat a városi kisvonat Dunaszerdahelyen

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Az év kezdete egyúttal változásokat is hozott a városi adók és illetékek területén, ennek kapcsán a Duanszerdahelyi.sk Pápay Zoltánt, a Városi Hivatal pénzügyi főosztályvezetőjét kérdezte.

Januártól változott az idegenforgalmi adó mértéke, amelyet a Dunaszerdahelyre érkező turisták fizetnek. Ahogy egy-egy kirándulás esetén mi a szállás díja mellett idegenforgalmi adót is fizetünk az adott településnek, nincs ez másként a hozzánk érkező turisták esetében sem.

A főosztályvezetőtől megtudtuk, másfél évtized után emelkedett az adó, amely eddig kéttarifás volt, vagyis májustól októberig 0,83 eurót, főszezonon kívül, vagyis októbertől májusig pedig 0,36 eurót fizettek a vendégek. Az összegek még koronában voltak megállapítva, majd eurósítva tíz évvel ezelőtt. Dunaszerdahelyen az elmúlt években jelentős fejlesztések mentek végbe a termálfürdő területén és a város képe is megszépült, s ennek kapcsán is növekedett az idegenforgalmi értéke, így a változás mellett döntöttek a képviselők. A környező településeken egyébként az adó összege már évek óta egy euró felett mozgott.

Az adóforrásokat pedig a jövőben is a turizmus fejlesztésére kívánják fordítani. Már a nyáron a városi kisvonat is elindulhat, amely a fürdőlátogató turistákat a belvárosba szállítaná, hogy a fürdőzés mellett a helyi gasztronómiával és szórakozási lehetőségekkel is megismerkedhessenek.

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább