Eddig inkább csak nézelődtünk, eljött az ideje felöltözni, és elindulni valamerre. Anyai ágon, nyugodjék nagyszüleim a nyolcvanas években a kultúrházban laktak. Nagyapám volt az intézmény gondnoka és mindenese egy személyben. Lakásukhoz pár lépcső vezetett le a főbejárat felőli homlokzat jobb oldalán. A papa köztiszteletben álló személy volt, szigorú, céltudatos, de egyben emberséges. Gyakorta megfordultunk náluk, emlékszem a hosszú folyosóra, amit a mama messze földön híres lepényeinek illata járt be. A mai menü képzeletben paprikás „hajtovány” vágottborsó levessel. Felkészültek az (idő)utazásra? Indulunk az Óvárosból (vagy ahogyan akkor nevezték, az Öreg városból) nyugati irányba, a mai Fő utcán keresztül.
A Lenin utcán a már említett Városháza után napjainkban is a „kalapos” üzlet, majd gyógyszertár található. Vannak dolgok, melyek nem változnak, és az idő vasfoga sem kezdi ki. A zöldséges, akarom mondani a „zelovoc” viszont bezárt azóta. Tovább haladva drogériára emlékszem, aztán a Bihari szálló után szemüveges (vagyis optika), porcelánüzlet és trafik a kedves Mártika nénivel. Ezek az épületek a régi Szerdahely „élő tanúi”, általában egyszintes házak, felül lakásokkal. A Bihari szálló sarka és az „optika” között egy utcácska vezet be a „Templom térre”.
Ez a Posta utca, amit hajdanán Patika utcának is hívtak, és a korabeli fotókból ítélve nagyobb jelentőséggel bírt, mint akkor, de főleg, mint napjainkban.
Az utcafront másik oldala nem maradt fent ilyen egységesen, így kevésbé őrzi a letűnt korok emlékeit.
A Bacsák utca (akkor Gottwald utca) sarkán volt a régi posta épülete, majd innen tovább haladva mindkét oldalon megszakadt az összefüggő épületsor. Míg a jobb oldali részén a rég lebontásra ítélt zsinagóga helye tátongott üresen – vagyis beparkosítva –, addig szemben már épülőfélben volt az új posta. Helyén a Bacsák család Fehér kastélya állt korábban. Az új posta már-már futurisztikus stílusa, lépcsőzetes kialakítása gyerekkoromban egy óriásra emlékeztetett, aki ezeken a „lépcsőkön” éri el a mennyboltot.
Az evangélikus templom környezete három évtized alatt teljesen megváltozott.
Születésemkor a reformátusoknak még nem volt saját templomuk a városban, így itt kereszteltek meg. A mellette lebontásra ítélt épületben betegsegélyző, orvosi- és fogorvosi rendelő működött. Helyén ma az Általános Egészségügyi Biztosító dunaszerdahelyi irodája található. Szemben a templommal, a Major utcán (a mai Rózsa utca) túl egy kétszintes épületben járt egykor apám alapiskolába. Ma hiába keresnénk, a helyén épült komplexumban irodák, lakások és üzletek vannak. Maradva az utca jobb oldalán kenyérboltra bukkannánk és a híres Tejbárra. Ez egy, a maga nemében páratlan hely volt, amolyan korabeli gyorsétkezde. A finom lángos mellé mindig kakaót ittam, melyet műanyag pohárban kínáltak. Egy modern, az utcafrontról üvegezett többfunkciós épület van a helyén.
Következett egy zsákutca, ami mára „kinyílt”, és a gimnázium mellé vezet ki…
Itt volt a város piaca, ahol a kofák árulták portékáikat. A Sládkovič utca után, ahogy anno, úgy ma is bank található. Talán az egyetlen építmény városunkban, ami a Bauhaus stílus jegyeit hordozza magán. Szándékosan hanyagoltam a túloldalt, mivel az evangélikus templom és a kultúrház között csupán egy parkoló volt gyermekkoromban. Ma egy sor kis üzlet, illetve étterem és kávéház takarja azt a bizonyos parkolót. Egy könnyed séta után meg is érkeztünk a városi művelődési központhoz, vagyis nagyszüleimhez. A VMK előtti tér azóta szintén többször változott, ekkor csak aprókő burkolta sétányait. Van ott egy gesztenyefa, ami alól jómagam is gyűjtöttem még a „gubacsot”.
A VMK másik oldalán már az Üzletsor utca található, vagyis a mai Bartók Béla sétány.
Ebben az időben épült fel a Jednota székháza, egyik oldalt a Szolgáltatások házával, másikon pedig a Centrum áruházzal.
Nagyapám hatalmas kulcskarikájától minden ajtó megnyílott a kultúrházban. Én legszívesebben a fűtőházba jártam le vele, ahol papagájokat tartott. Egyet közülük betanított, és felvitt a lakásukba. Lóri szavakat és dallamokat tudott, sőt olyat is megtanult, amit ide csak csillagozva írhatnák le. Érdekes hely volt a spájzuk, két oldalt fogaskerekekkel és lánccal. Ez a szerkezet a mennyezet feletti színpadot mozgatta, fel és le.
Megint érzem az illatokat! A nyolcvanas évek elején jártunk, csak pár éve, hogy a kultúra házát átadták a nagyérdeműnek. A mozi, a színház, a könyvtár nemcsak városunk, de az egész járás büszkesége lett. A Duna Menti Tavasz évről évre megrendezésre kerülő eseménye országos hírnevet adott neki. Ami bennem megmaradt azokból az időkből, az mégis egy (élet)kép. Ott lóg a nagyszüleim lakásának falán, és az épülő kultúrházat ábrázolja. Alatta ül nagyapám, éppen rágyújt egy Symphoniára, majd elköszön:
(folyt. köv.)
(Roberto)
Előző részek:
Dunaszerdahely utcáin sétálva 1.: goo.gl/6zJNZN
Dunaszerdahely utcáin sétálva 2.: goo.gl/CD5aws