A Hónap Nője – Farkas Sofia: „A rovat ezután sokkal kifinomultabb, nőiesebb lesz”

A beszélgetés megjelent a Klikk Out 2019/01-02. számában.

Kérdez: Kurucz Klaudia

Fotók: Mikle Bálint

Mesélj nekünk a sminkeléssel kapcsolatos élményeidről, illetve hogy miért is kezdtél el ebben a szakmában dolgozni!

Először a szépségiparban kezdtem érvényesülni. Pódiumon, divatbemutatókon, szépségversenyeken, később viszont rájöttem, hogy nekem inkább a háttérben tetszenek a dolgok. Mindig is tudtam rajzolni, szerettem volna kicsit ebben mozogni, és a sminkelést találtam ehhez a legközelebb állónak.

Elmondhatjuk rólad, hogy profi vagy a szakmában. Tanultad vagy magad kísérleteztél otthon?

Igazából először otthon kezdtem el tanulni. Sminkelgettem magamat, a családtagokat, az ismerősöket. Később elvégeztem egy-két kurzust, külföldön is.

Említs néhány olyan negatív tulajdonságodat, amelyet idővel szeretnél pozitívvá fejleszteni!

Talán azt emelném ki, hogy nagyon hirtelen ember vagyok, hirtelen dühbe gurulok, és ezzel nagyon sokszor megbántok embereket. Ezen javítanék egy kicsit.

És ha már kos, akkor nagyon makacs emberke is vagyok.

Ha lenne valamilyen szuperképességed, lenne olyan dolog, amit megváltoztatnál a világban?

Az embereket. Túl modernek, minden túl gyors. Szívesebben élnék egy 20-30 évvel ezelőtti időben.

Akkor az embereknek még volt idejük egymásra. Nem csak az internetre, a mobiltelefonra. A szuperképességem tehát kimerülne annyiban, hogy jó lenne visszamenni az időben.

Téged mint profit, hadd kérdezzelek meg, hogy a veled egykorú lányoknak mit ajánlanál az öltözködésben és a sminkelésben?

Sminkelésben fiatal vagy akár idősebb korban is azt, hogy a kevesebb néha több. Igyekezzünk natúrabb, természetesebb színeket, természetesebb sminket választani. Akinek nincsenek bőrhibái, annak nem feltétlen szükséges alapozót használni, hogy besorakozzon a többi lány közé. Öltözködésben pedig talán annyit, hogy ami rövid, az nem feltétlen szexi, és ami szexi, az nem feltétlen rövid.

A magazinunkkal kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy mely formában jelenik meg minden nap előtted?

Online, mivel úgy mindenki hamarabb el tudja érni. Úgy könnyebben tudom követni, mint egy újságot. Viszont egy újság az olyan, amit az ember félretesz, és bármikor előveheti.

2019 nálunk a megújulásról szól, a Klikk Out magazin is megújul. A Hónap lánya rovat neve mostantól Hónap nője lesz. Melyek azok a pozitív különbségek, amelyektől szerinted így jobban fog működni?

Szerintem eddig a Klikk Out inkább afelé hajlott, hogy a fiatal, 15-20-25 éves lányokat, hölgyeket szólítsa meg, de ezután sokkal kifinomultabb, nőiesebb lesz, és például ez a rovat a 30-35 éveseket is érdekelheti.

Rovatunk még abban is fog változni, hogy a nyomtatott formában megjelenő kérdések teljesen máshogyan lesznek feltéve. Mit gondolsz erről?

Szerintem ezáltal sokkal színesebb, sokkal tágabb lesz a rovat. Nagyobb betekintést nyerhetünk a kulisszák mögé és a lányok személyiségébe is. Sokkal inkább kifinomult lesz az egész.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább