Legutóbb a kultúrházig jutottunk el a Lenin utcán keresztül, most az Üzletsoron „korzózunk” majd ellenkező irányba. Gyönyörű a VMK előtti park, megszámlálhatatlan virág illatozik az éppen földbe kapaszkodott fák és bokrok között. A szökőkút három gráciája is elkészült, ott állnak fedetlen keblekkel, közrefogva a víz égbe szökkenő sugarát. Ahogy a fáma tartja, maga Tündér Ilona állt modellt a szobrásznak, míg a rossz nyelvek szerint a város legfőbb elvtársának titkárnőjére hasonlítanak.
Talán sosem derül ki az igazság, hisz a síron túl hallgat a mély, csak a három grácia nem öregszik soha! Ott ágaskodnak ma is, kezükben kancsóval, búzakalásszal és furulyával. A Szolgáltatások Házában a borbély hetyke kis bajuszt igazított fazonra, de ha a kis tranzisztora romlott el, azt is „meggyógyították” pár méterrel odébb. Mellette a híres 7 törpe cukrászda, majd a fényképészet, ahová minden évben eljártunk születésnapomkor. Így maradt meg emlékbe, ahogy karon ülő kisfiúból ifjú titánná cseperedett eme sorok írója, és rajtam kívül még oly sokan ebben a városban.
Hogy mi maradt mára mindezekből? Semmi! Pardon: patika, pub, meg kávéház.
Ahol most oszlopok zárják le a Bartók Béla sétány nyugati végét, és kanyargós promenádon járjuk utunkat a fák lombjai között, ott régen egy utca kezdődött. Egy utca, ami mára korzóvá lett, ám akkor gépjárművel is átjárható volt egészen a templomig.
Ez mentén indulunk képzeletben haza, egy dupla vaníliás fagylalttal a kezemben. Az út szélén végig pirosra és fehérre festett acélkarók, lánccal összekötve határolják a bitument és a zöld gyepet. Elhagyva a Jednota magas épületét, a Centrum áruház mellett haladunk el.
Méterárut kínáltak az emeleten, és háztartási kellékeket a földszinten. Mellette hangszerbolt, mindig megcsodáltam kirakatát, és addig fájt a szívem egy szájharmonikára, míg egy jeles bizonyítványért végre „megfújhattam” egyet.
Emitt drogéria van jelenleg, amaz előtt pedig Vámbéry Ármin ül egy padon.
Így hallgatja a híres utazó a csobogó szökőkutat, melyből delfinek meredek felfelé. Tovább menve alig változott valamit az utca képe. Bal oldalt a „parasztkastély”, akarom mondani a Mezőgazdasági Hivatal jellegzetes bordó csempéivel épp’ csak egy élelmiszerboltot kapott a túlsó sarkára. Jobb oldalt pedig csupán a régi zeneiskola épületét cserélte le a város zsidó hitközsége egy modernebbre, virágüzlettel és ruhabolttal falai közt. A sarki ház csak színt váltott, míg nagyjából a bank helyén anno Dr. Synek, a gyerekorvosom rendelt. Bejárata az udvar felől volt, mára az ide vezető köztes teret is beépítették, ahol pékség várja az éhes szájakat.
Abban az időben két cipőboltja volt Dunaszerdahelynek, vagy, ahogy mifelénk mondták „Batyája”…
Az egyik most következne a sorban, ahol minőségi lábbelit árultak. Az idősebbek jól tudják, mit jelentett a markanév, de ez nem a reklám helye, kérem szépen! Azt a kávéházat sem nevezem meg, melyet ma részben a helyén találunk. Az viszont biztos, hogy ide betérve mindig van Klikkout is a pulton. Az emeleten található a plébánia, ahol anno iskola működött: azt hallottam, itt faragtak emberből elvtársat. Tovább haladva a templom irányába, bal oldalon egy utazási iroda, és a nyilvános illemhely várta a szükségükre igyekvőket. Ahhoz, hogy ezt elvégezzük, le kellett menni a föld alá. Részben a WC-re épült rá a város sokadik bankja…
…ki hallott már ilyet, aztán hogy a pénznek nincs szaga!? 🙂
A túloldalon a Kukučín utcai letérő után az Üzemi Klub – avagy a régi kultúrház -, csalogatta a nagyérdeműt. Mellette egy újságosbódé állt, a korabeli DAC krónikáimhoz általában itt szereztem be az „anyagot”. Átellenben a Kék Duna áruház, ami akkor kívül-belül teljesen másképp nézett ki, mint most.
A túlsó sarkán már a Vámbéry tér terül el, itt csak átsurranunk, hogy a kis „alagúton” keresztül a mai Városháza mögött találjuk magunkat.
Dunaszerdahely központi tere megér egy külön misét, tehát egy önálló fejezetet is szerény jegyzeteim között…
A túloldalon, a Duna utcai lakótömb előtt hallani lehetett a „Grund hívogató szavát”: kő-papír-olló, így osztottuk el a két csapatot. A győztes gólig játszottunk vagy sötétedésig! Egyébként az este fogalma is megváltozott az évtizedek során. A nyolcvanas években még akkor volt este, mikor édesanyánk azt mondta! És ez így volt rendjén…
(folyt. köv.)
(Roberto)
