Életet adni egy gyermeknek igazán különleges lehet. Amíg át nem éljük, talán nem is tudjuk elképzelni az ezzel járó érzést. Addig csak egyetértőn bólogatunk, hogy igen egy pici baba a világ legnagyobb és legszebb ajándéka.
Ahogy szülővé válunk, megváltozik az egész életünk. Attól kezdve nemcsak saját magunkért, hanem egy másik kis életért is felelőssé válunk. Felbecsülhetetlen kincs a kezünkben tartani azt a csecsemőt, melyet kilenc hónapon át a szívünk alatt hordtunk. Bár még csak elképzelni tudom ezt, meggyőződésem, hogy pótolhatatlan érzésről van szó.
Ugyanúgy bizton állítom, az egyik, ha nem a legnagyobb fájdalom, ha gyermekünket betegnek látjuk. Édesanyák és édesapák rémálma, hogy babájukat szenvedni lássák. Mindenki egészséges, életvidám, boldog utódokat szeretne. Sajnos mégis sokan vannak, akiknek ez nem adatik meg.
Vannak, akik nem élhetik át a gyermeknevelés örömeit, ugyanis ami másnak boldogság, az a számukra szenvedés.
Egy beteg gyermekét ápoló és nevelő szülő számára minden egyes nap ajándék, amit kislányával/kisfiával tölthet. Esténként könnyeikkel küszködve hajtják álomra fejüket, s azért imádkoznak, hogy mikor reggel kinyitják szemüket, minden a lehető legnagyobb rendben legyen.
Azért imádkoznak, hogy a valóság csak álom legyen, melyből reggel végre felébrednek. De persze ez nem így van. Míg más azért bosszankodik, hogy korán ébresztette a vekker, vagy azért, mert épp esik az eső, addig más keserű szájízzel való ébredésének oka a tudat, miszerint ismét egy nehéz nap vár rá, amikor végig kell néznie gyermeke harcát, melyet az életben maradásért folytat. Ha lehetséges lenne, átvállalná az összes gyermekét kínzó fájdalmat. Egyetlen vágya, hogy csemetéjét boldognak lássa, s ezért mindent megtesz.
Itt jönnek azonban az akadályok, melyek ellen nem tudnak védekezni. A legnagyobb falat pedig nem mások, mint az egészséges gyermeket nevelő szülők okozzák, akik elzárkóznak a segítségtől. Sőt!
Akadnak – nem is kevesen –, akik nyilvánosan kirekesztik beteg társaikat, s ugyanerre buzdítják a még tiszta lelkű gyermeküket is. Nem látják be, hogy egy egészségügyi problémával küzdő kis ember ugyanolyan gyermek, mint a többi. Ugyanúgy szüksége van barátokra, társaságra. Ugyanúgy szeretne játszani, önfeledten nevetni. Megannyi példa van arra, hogy egy homokozóból, vagy épp játszótérről elviszik a kicsiket, ha azt látják, egy beteg gyermek érkezik köreikbe.
Egyes szülők minősíthetetlenül viselkednek. Bele sem gondolnak, mekkora fájdalmat okoznak ezzel az érintett édesanyának. Az effajta viselkedések okozta sebek tán sosem gyógyulnak be.
Mert lehet, hogy a gyerkőc még nem érti, mi történik körülötte, a szülő látja, ami a szeme előtt zajlik. Hogyan lehet valaki ennyire gyarló? Hogyan képes ekkora fájdalmat okozni embertársának? E kérdésekre egyszerűen nem találom a választ…
