Meccs után szándékosan nem olvastam véleményeket, csak a saját „szimatomra” próbáltam hagyatkozni. Valamit szólni kéne, érzem, nem lesz egyszerű. Éppen egy koncertről érkeztünk haza a menyasszonyommal, amire még a Jézuska hozta a belépőket. Éjfél jócskán elmúlt, nyugovóra hajtanám a fejem, csak éppen nem megy az alvás. Hosszú évek emlékei kavarognak bennem a jelen gondolataival, ami után újra és újra ugyanaz a forgatókönyv rajzolódik ki bennem. Megint könnyen adtuk a bundánkat, pardon a bőrünket… Juj, ezért most kikapok…
Pedig a foci olyan, mint a kerékpározás, nem lehet elfelejteni sem az egyiket, sem a másikat. Már a Slovan ellen elég gyengén muzsikált a támadás szekcióink, amire Nagyszombatban még raktunk egy lapáttal. Nem szeretném, hogy úgy tűnjön, két vesztes mérkőzés után azonnal farkasért kiáltok. Hisz’, ahogy focizni nem lehet elfelejteni, úgy a klub iránti szeretetet és hűséget sem fújhatja el a szél egykönnyen.Keserű szájízzel, még mindig a fülemben csengő ismert dallamokat dúdolgatom írás közben:
Amilyen hülye vagy, én úgy szeretlek!
Nem is tudod, milyen csoda vagy?! Több mint nyolcvanezer jegyigénylés érkezett a Slovan elleni rangadóra, olyan érdeklődés volt iránta, mint anno a Bayern ellen UEFA kupameccsen. Gondoljunk csak bele, megtöltöttünk volna egy Nou Camp-ot is, akár! Persze, így is a csodájára járt mindenki.
Nagyszombatban már nem volt ekkora tumultus a „vendégben”…
A hazai „katlan” is eléggé meglepett, ott sem voltak sokkal többen. Vagy ők is csak akkor tudják megtölteni a stadiont, mikor az első helyért „harcolnak”. Miközben a Spartak gárdája télen teljesen kicserélődött, nálunk csak Bayo hiányát érezzük. Bár a két Vida sem állt a mester rendelkezésére, elég hosszú a kispadunk, hogy pótoljuk őket – legalábbis ezt hittük. Tovább kár ezt elemezni… Komolytalanul álltunk az egészhez. A gólokhoz elsősorban helyzetbe kell kerülni, aztán berúgni a kapuba a labdát. Ilyen egyszerű…
Ennyi csak, mert ennyi ez!
(Roberto)
