Bevezető helyett: Rámutatni Hyballa rossz döntéseire a meccs közben teljesen jogos cselekedet, elvégre Peter sem egy hibátlan edzőmasina, de két meccs után megkérdőjelezni az edzői tudását (melyet már nem egyszer bizonyított) eléggé meredek cselekedet.
Peter egyszerűen nem Tomislav.
Akkor mi is történt a Nagyszombat ellen, illetve részben a Slovan ellen is? A Szerdahelyzet műsorában előrevetítettem, hogy vigyázni kell a Nagyszombatra.
Bevallom, nem szokásom elemezni meccs előtt az ellenfelünk előző teljesítményét, de kaptam egy fülest egy szakmabelitől, hogy kukkancsam meg a meccset, mert…
Megnéztem, és így jellemeztem a Zsolna-Nagyszombat meccset. A Nagyszombat egy átlagos csapat, de minden tekintetben a maximumot kifacsarja magából. Amolyan minimalista, de az eredményre türelmesen kiváró csapat, amibe az is beletartozik, hogy alázattal sokáig egy fapados, kis rizikóval futkározó tizenegy feketemunkáját végzi el. Ezt tudomásul kellett volna venni főleg a játékosoknak, s ha megnézték a Zsolna elleni meccset, szerintem abszolút nem realizálták a látottakat a pályán.
Paradox módon a két meccs közti párhuzamot a DAC csapatának legjobbján, Jedličkán mutatom be – a nagyszombatiak a Zsolna ellen is megpróbáltak majdhogynem a félpályáról átívelni a kapust. Erre vigyázni kellett volna, de nem így történt, mikor ellenünk is első ízben kipróbálták, talán fél méter hiányzott a gólhoz, Martinnak esélye nem volt hárítani a lövést, mert túlságosan kint állt a kapuból. Viszont ez egy epizód, a gond az volt, hogy ehhez hasonlóan a játékosaink fittyet hánytak arra, hogy ez a Nagyszombat mit játszik, és milyen a Spartak aktuális játékarculata.
Kezdem azzal, ami a legkirívóbb volt. Amikor a matador Janečka lefutotta labdával a két fiatal játékosunkat, az mindent elmondó jelenet volt. A vért izzadni akaratnak nyoma sem volt a csapatunkban.
Gegenpressing. Ez a csapat képes a gegenpressingre, de ahhoz kell mozgás. De tulajdonképpen minden taktikára: a fapados és a legegyszerűbb, de nagyon hatékony 4-2-3-1 felálláshoz, amit minden edző kihúz, ha akadoznak, vagy nem működnek szofisztikáltabb rendszerek.
A Slovan ellen mutatott individuális teljesítményekből öt-hat játékosé rosszabb volt, mint amire átlagosan képesek lennének ezek a spílerek. A Nagyszombat ellen nyolc-kilencen érettek voltak a cserére, szinte bárkit lecserélhetett volna az edző. Hiányzott a taktikai fegyelem, szinte senki sem mutatkozott a labdáért szabadon futkosva, ezért láttuk olyan gyakran a labdát cipelő játékostól azt a kézkifejezést, hogy: bazzeg, kinek adjam?
Tovább. Lehet, hogy a kabinban fröcsög a teamspirit, de a pályán nem. Amikor egy szabadrúgásnál, ami csak centerrel végződhet, Kalmár, Davis és Tretyakov, tehát három ember toporog, hogy ki rúgja, az már gond.
Tretyakov, miután távozott a labdától, ezért is elég gyatrán és felkészületlenül várta a beadást.
Hyballa. Az első meccsen pontosan azokat cserélte le, akiknek a nevüket a sajtószektorban elég mérges hangnemben mondtam ki.
Taiwo és Blackman. Lecserélte őket, csak későn. Nem azt mondom, hogy emiatt nem nyertünk a Slovan ellen, hanem azt, hogy ilyen teljesítmények inkább mérgezik a csapatot, ezért előbb kell cserélni. A Nagyszombat ellen Taiwo tényleg már a harmincadik percben mehetett volna a cserepadra. De többen is.
Alibizmusból, mozgásmentes teljesítményekből volt elég sok, én viszont most más fajtából emelnék ki egyet. Számomra sok teljesítmény csalódás, de leginkább Tretyakové.
Már említettem, hogy hiányolom a teamspiritet – nem a kabin, vagy a meccs előtti és utáni gesztusokból, hanem a pályán.
Tretyakovot per pillanat ez jellemzi. Nagyon sok pontatlan keresztlabda, gyakori szerep a ,,ki végzi el a szabadrúgást vitákból”, de legfőképp a felesleges kapura lövések, amikor szinte ordít az, hogy egy passz a hátvédek mögé a legjobb megoldás. Hm…
Bayo transzférjének van sok szellemi hozadéka, de egyben nem kívánt hozadéka is. Ez jut szembe, amikor látom, hogy az individuális érdek (engem is eladhatnak így) már a csapat kárára megy. Tretyakov fluiduma lehet, hogy a pályán kívül egy klassz srác, de a pályán egy rideg, gyorsan dobbantani szándékozó játékos. Ezt az igazi arculatot nem a promóvideó, hanem a pályán nyújtott teljesítmény ábrázolja leginkább. Na szóval, ezt a szellemet kellene hanyagolni, és visszatérni az apatikus és az individualista önző felfogásból a csapatszellemre – a pályán.
Mutatkozni, felszántani a pályát, segíteni a csapattársnak, nem alibista módon elbújni, vagy alibi passzokat adni.
De kinek kellene ezt átütni a csapatba? Megjegyzem, hogy nem Marin személyére gondolok, hanem egy ilyen játékostípusra. A tapasztalt róka szerepét nagyon nehéz megtölteni. A meccstapasztalatot meg lehet szerezni, és egy 24 éves teamleader, már ami a nagy meccseket illeti, tapasztaltabb lehet, mint egy 30 éves teamleader. És ez működhet a nagy csapatokban. Viszont ahhoz magas szintű kiegyensúlyozott teljesítmény kell, hogy legyen respekt, és szükséges egy teamleaderhez illő habitus.
