A városnak több temploma van – a katolikus egyháznak kettő is –, ám a címet olvasva bizonyára kitalálták, a Vámbéry térről lesz szó ebben a részben. Ahogy azt legutóbb írtam: megér egy külön misét az a tér, amely körülöleli „Dunaszerdahely szívét”. Ahogy az idők változtak, úgy cserélődtek a templom környezetének épületei. Maga a tér azelőtt egy „körforgalom” volt a Szent György templom körül, majd elkezdődött az Öreg város átépítése, melynek során csak az Isten háza maradt a helyén.
A régi időkben alacsony kerítéssel körbevett szakrális épület a nyolcvanas évek elejére az Óváros lakótelep „fogságába esett”. Bekerítették, mert a rendszernek így felelt meg. Épp csak a tornya kandikál az öt emeletnyi panel fölé.
Alulra üzleteket álmodtak, ezzel a tér megtarthatta központi jellegét. Az egyházi szokások gyakorlása mellett immár a boltokba is visszajártak Dunaszerdahely polgárai. Jellegtelen acéloszlopokkal „ácsolták” alá az üzletek előtti promenádot, melyeket csak két évtized múlva, a Makovecz Imre tervei alapján felújított boltíves pillérek takartak el végleg.
Posta utca, Csillag (Üzletsor) utca, Nemesszeg utca, Vámbéry (Lefutós) utca…
Ezen utcák találkozópontja adta anno a „templomteret”. Mára gépkocsival csupán a Nemesszeg felől jutunk be, és a Bartók Béla sétány (Csillag utca) irányában hagyhatjuk el azt. De mi ismét sétálni fogunk, vissza a múltba. A déli oldalon kezdünk, sarokban pékárut kínáltak a „kenyeresben”, közvetlenül mellette pedig a híres „halas” üzlet volt. Ne akváriumi halakra tessék gondolni, inkább 30 deka „treszkára”. Ez is amolyan talponálló volt, friss salátával, és persze savanyú hallal. A bolt jellegzetes illatát kívül is érezni lehetett. Visszatérve a sarki boltra, később ennek a helyén nyílt meg Dunaszerdahely első fogadási irodája. Életem első szelvénye 68 koronát hozott a konyhára. A „halas” elé egy torony épült, amely jelenleg is cukrászdának ad otthont.
Mindezt nagyanyám garzonlakásának ablakából követhettem figyelemmel, ahonnan rálátás nyílt az egész Vámbéry térre.
Minden üzletet képtelen volnék felidézni, de például a „félkészáru”, meg a „tejcsarnok” emléke megmaradt bennem. Az előbbi a tér keleti oldalán volt, ma élelmiszerüzlet van a helyén. Amolyan „lusta asszony” üzletének is hívták, többek között panírozott húst és sajtot árultak benne. Így otthon már csak kisütni kellett, és kész volt az ebéd. Mellette drogéria volt, pontosan ott, ahol ma egy platánfa áll. Odébb pedig a város másik cipőüzlete. Így érkeztünk el a tér északkeleti sarkához, ahol egy átjáró vezet ki a városháza mögé. A tér északi oldalán volt a tejcsarnok, ahol – ahogy a nevéből is kiderül –, tejterméket árultak. Ugye emlékeznek még a zacskós tejekre? A kék 2 koronába, a piros 3,10-be került, és fogyasztás előtt fel kellett forralni.
A tér ezen oldala párhuzamos a Lefutós utcával. Persze csak képzeletben…
Hisz’ a méltán híres Lefutós utca ekkorra már nem létezett. A tejcsarnok mellett egy étterem zárta le az északi oldalt, majd a Posta utca folytatása következett. Megkerülve az éttermet, hátul egy ablakban pizzát árultak. Életem első pizzáját 15 koronáért egy lyukas szúnyoghálón keresztül kaptam kézhez. Nagy flanc volt ez akkortájt, kb., mint a banán karácsonykor. Csak, hogy képben legyen mindenki, napjainkban ezen a helyen található a DM. Ezzel gyakorlatilag körbejártuk a templom körüli placcot. A Kék Duna áruház parkolójával szemben az Öreg város lakótelep másik részénél visszafordulunk. Az út a Nemesszeg felé néz, akkor még kapu nem takarta a túloldalt…
Minden egyes négyzetméter a múlt emlékeit őrzi, ahol az ember megáll, elgondolkozik, miközben a toronyban „lakó” harang elüti az időt.
Az egy emberöltőn keresztül végbement átalakulás akkora változást hozott a Vámbéry tér életébe, hogy azt csak a hozzáértők képesek maradéktalanul dokumentálni. De elég például egy olyan tél, amely 1987-ben érte el városunkat, amikor méteres hókupacok álltak a templom körül, és az égi áldás pár napra teljesen átrendezte a környéket. Elég csak arra gondolni, amikor az Isten háza „új ruhába öltözött”, vagy mikor azt hófehér kis házikók vették körül, visszaadva valamit a múlt örökségéből. Ez volt Dunaszerdahely központjának lenyomata, egy lokálpatrióta szemével.A leírt szavak után beszéljenek magukért a képek…
(folyt. köv.)
(Roberto)