A cikk megjelent a Klikk Out 2015/03. számában. Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Megpróbálom e két dolog közti összefüggést leírni, röviden. A kulcsszó a bizalom! Mi az, amit ma látunk? A szegényeknek nincsenek lehetőségeik, sem kilátásaik, de egyébként akinek van pénze, az is igazából retteg attól, hogy elveszítheti egzisztenciáját, és egyre inkább csak fél, mert látja azt, hogy mennyi a szűkölködő, és hogy ő is arra a sorsra juthat, ha nem hajt.
Hova jutunk ezzel? Oda, hogy nem bírjuk egymást, panaszkodunk sorsunk miatt, irigykedünk, jól összehasonlítjuk magunkat másokkal, és az alapján határozzuk meg saját értékünket, hogy milyen, hamisan felmagasztalt eredményeket érünk el másokhoz képest. Ez, hogy távolodunk egymástól, anyagiasodunk, csak azt adja, hogy egy spirálba kerülünk, amely a mélybe húz, ahol az előbb leírtak még sötétebb verziójával találkozhatunk. Például: szemrebbenés nélkül elmegyünk az mellett, aki épp összeesik az utcán, magunkat különbnek gondolva félreüvöltjük azt, aki egyetlen kiflire kér pár centet tőlünk, netán belerúgunk egy ázott reszkető kutyába, vagy rezzenéstelen arccal nézzük, ahogy egy neveletlen gyerek kiszakít a földből egy épp cseperedő kis díszfát a sétányon. Rombolunk, befordulunk, elszigetelődünk, embertelenedünk. Frusztráltak leszünk, tönkretesszük a szépet, nem tiszteljük mások munkáját, szelektív hulladékgyűjtését, alkotásait, szobrokat öntünk le… csak példának.
S mivel befordulunk, fokozatosan megszűnünk közösségi lényként gondolkodni, létezni. Nem tudom, ez hova vezet, de valami Mad Max-es világ felé, szerintem. Közösségben kell gondolkodnunk. Például: ha a Józsi bácsitól veszek mézet rendszeresen, (és nem kínait, hollandot, lengyelt) akkor Józsi bácsinak biztos megélhetése lesz. Ha Józsi bácsi tudja, hogy én direkt tőle veszem, mert a hazait, a mi közösségünket támogatom, akkor Józsi bácsi majd Tomikához fog menni, hogy csináljon neki egy weboldalt a méhészkedése reklámjához. Tomika majd abból a pénzből egy háztáji alapanyagokat használó étterembe viszi barátnőjét, vacsorára, ahol a környéki falukból gyűjtik be a vacsorához az alapanyagokat, (sok kisgazdának adva ezzel némi mellékest), arról nem is beszélve, hogy Tomika a virágot a falubeli virágostól vette, és a frizuját is egy helybeli fodrász lőtte be a randira – lehet, hogy ez idealista elképzelés, de jusson eszedbe, hogy ha hazai terméket vásárolsz, akkor az azt gyártók – legyenek bárhányan is – a TE választásodnak köszönhetik munkájukat, bérüket, napi betevőjüket. Aztán így új lehetőségek, munkahelyek alakulhatnak ki, ahol talán épp a TE gyereked, apád, testvéred fog munkát kapni, és gyarapodni. Nem kis hatalom van így a kezedben! A munkás emberek mögött pedig családok, gyerekek és sorsok vannak. Ezek az emberek pedig, ha tudatosítják, minek köszönhetik létüket, talán ugyanígy kezdenek idővel gondolkodni, és a kör bezárul. Egy önmagát építő, gazdagító közösség, régió kezd alakulni, ahol jobban tisztelik egymást, mert tudják, hogy fenntartható módon élnek egymásból, egymásért. Lehet, hogy túl magasztosnak, netán színpadiasnak tűnik ez, de ez az egymással szembeni bizalom már több helyen bizonyult gyógyírnek a hanyatló társadalom számára. Csak ennyi: vegyél hazait. Nem is tudod, mennyi sok jót teszel ezzel!
