A cikk megjelent a Klikk Out 2015/03. számában. Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Mivel februárban a Betyártanya téli álmát aludta, gondoltam, egy, a szülőfalumban szervezett csodás eseményről vetek pár sort. A tavaszvárás vagy inkább a téltemetés gyökerei nagyon régre nyúlnak vissza, s ennek jegyében szervezték a dőrejárást Nemeshodosban.
A dőrejárás annyiban hasonlítható a busójáráshoz, hogy mindkettő télűző, bolondozó felvonulás. A dőre szó egyébként bolondozó férfit jelent, így régebben a meneten kizárólag férfiak vehettek részt, és természetesen a női szerepeket is ők töltötték be. A dőrejáráskor egy esküvői menetet imitálnak: ördögöknek, medvének és mindenféle fontoskodó mesterembereknek öltözve „háborgatják” a falubelieket. Amennyiben a falubeliek megadományozzák a nászmenetet, jutalomként az adományozó táncra perdülhet a menyasszonnyal, illetve a vőlegénnyel.
Sok háznál már a kapuban megterített asztallal várják a nászmenetet, ahol lakmároznak, iszogatnak, énekelnek, táncolnak az egybegyűltek. Nemeshodosban sem volt másképp, mivel a nászmenetet Mezei Ernő és zenekara kísérte a lovas cséza nyújtotta kényelemben. Így járva a falu utcáit csengettek be ide, oda, amoda, hadd gyűljön az adományozott étel és pityóka, amelyből a menet végeztével hatalmas lakomát csapnak a résztvevők és a falu lakossága.
Az ételeket illetően azonban nemcsak az adományokkal számoltak a szervezők, hiszen egy nagy katlanban már reggel héttől rotyogott a vadragu – vaddisznóból, őzből és szarvasból készült ínyencség, amely igazán gazdag és remek ízvilággal rendelkezett!
Mint a hagyományos esküvőkön, itt is jelen van a vőfély, ki jókedvre deríti, éneklésre és táncra buzdítja a társaságot. Sajnos viszont a mai világban még faluhelyen is előfordul, hogy kapunyitásra sem méltatják a dőréket, ám az illemtelenek kapuját „drótosunk” bedrótozta.
A több órás nászmenet után tartatik az esküvő, ahol a jegyespár egybekel, és egy mulatságos szertartáson egymáséi lesznek.
A dőrejárás fontos alakja egy szalmaember, aki a telet jelképezi, és akit a felvonulás végén kegyetlenül elégetnek, ezzel is jelképezve a tél végét. Sok helyen az égetés után még a tetemet tőrrel és pisztollyal is megölik, hogy biztosra menjenek a tél tényleges elhalálozásával kapcsolatban.
A szervezők immár másodízben (2015-ben járunk – a szerk. megj.) szervezték meg e csodálatos rendezvényt. Egyikük, Csepi György elmondása szerint jövőre is szeretnék megrendezni és táplálni ezt a régi tradíciókon alapuló rendezvényt. Nagy köszönet jár a helyi szabadidőklub aktivistáinak, a Csemadok helyi alapszervezete tagjainak és minden egyes résztvevőnek, hogy szervezésük által és részvétükkel felelevenítik, és egyben próbálják átadni mindezt a a jelen és a jövő nemzedékének, mindenekelőtt a falu aprajának, akik emlékeikben, de talán egyszer majdani szervezőkészségükkel újra és újra felidézhetik, valamint továbbvihetik. Nagy szüksége van ugyanis minden egyes közösségnek, így Nemeshodosnak is egy ilyen hagyománytisztelő rendezvényre, hiszen azon kívül, hogy mulatozunk, a falu lakosait is összekovácsolja.
Remek nap volt, nagyon remélem, hogy Nemeshodos lakossága nem feledkezik el e csodás rendezvényről, és jövőre még nagyobb számban vesznek részt a Nemeshodosi dőrejáráson. A szervezőknek kiváló kondíciót kívánok a következőhöz! 🙂
