A Szlovákiai Könyvtárak Hete zajlik Dunaszerdahelyen is

A dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban a Szlovákiai Könyvtárak Hete alkalmából több program is várja a fiatalokat és az olvasás többi szerelmeseit. Az események a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat támogatásával valósulnak meg.

Csütörtökön Krista Bendová: Osmijanko címmel tart mesedélelőtt a Smetana ligeti Alapiskola tanulóinak, ugyancsak az ifjúsági osztályon – itt az értő olvasásról fognak hallani számos érdekes dolgot a gyerekek.

Ugyancsak csütörtökön könyvbemutató is lesz – Kovács Melindával A kételyen túl című könyvéről beszélgetnek majd az olvasóteremben.

Pénteken reggel 8 órakor Menjünk együtt a könyvtárba! címmel könyvtárismereti órát szerveznek a Kodály Zoltán Alapiskola elsősei részére az ifjúsági osztályon, 9.30-kor Rajkovics Péter Brumiarc és a Kicsi, valamint a Brumiarc és a cirkusz című mesekönyveit mutatják be a Kodályos gyerekeknek, illetve a Csallóközkürti Magyar Tannyelvű Alapikola tanulóinak az olvasóteremben, majd ez utóbbi „látogatói csapat” számára tartanak könyvtárismereti órát a könyvbemutatót követően az ifjúsági osztályon.

Ha kíváncsi vagy, milyen egyéb programok várnak még csütörtökig, hallgasd meg podcastunkat:

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább