Szabó Ottó: „Tévhit, hogy csak sportolók járnak hozzám kezelésre”

2014. május 20., DAC-Nagyszombat rangadó. Szabó Ottó a 11. percben a tizenhatos vonalától pár lépésnyire leállítja a labdát, beméri a szöget és a távolságot, koncentrál, nekifut, s végül olyan gólt akaszt a Spartak hálójába, ami örökre beivódik a DAC-szurkolók emlékezetébe. Az a gól akkor a sárga-kékek bentmaradását jelentette az élvonalban. Szabó Ottó viszont egy makacs sérülés miatt pár hónap múlva befejezte profi labdarúgó karrierjét, a focitól azonban mégsem szakadt el teljesen. Négy hónapja pedig ismét válogatottnak mondhatja magát, ugyanis ő lett a szlovák U21-es nemzeti csapat fizioterapeutája.

Mikor és kitől jött a felkérés, hogy az U21-es szlovák válogatott fizioterpeutája legyél?

Pavel Malovič és Fegyveres Zsolt voltak, akik felkértek. A két sportorvos keresett meg azzal, hogy elvállalnám-e ezt a pozíciót, miután Pavel Hapal szövetségi kapitányt az egész szakmai stáb követte az A csapathoz. A fiataloknál így üresedés volt, én pedig megkaptam a lehetőséget, amelyet nem utasíthattam vissza. Megtisztelő, hogy rám gondoltak. Október végén jött a felkérés, és nem sokkal később már utaztam is a fiúkkal Portugáliába, kéthetes összpontosításra.

Hogy zajlott a beilleszkedésed?

Ekkor volt először együtt a stáb, amelyben nem csak én voltam új fiú. Új volt az edző, a kapusedző, újak az orvosok. Úgy érzem, nagyon jó gárda jött össze. Remekül kijövünk egymással, mindenki nagyon jó fej, és mindenki örömmel megy azóta a válogatott összetartásra. Online is tartjuk a kapcsolatot, ahol akkor is üzeneteket váltunk egymással, amikor nincs felkészülés. Adrián Guľa sem érezteti, hogy ő a szövetségi kapitány, nagyon közvetlen, barátságos fickó.

Ugróczky István felvételei

Milyen szakembernek tartod őt?

Nagyon jónak. Kint vagyok én is az edzéseken és a taktikai megbeszéléseken is. Látom, hogyan dolgozik, és mivel van a hátam mögött húsz fociban eltöltött év, azt kell, mondjam, érti a dolgát. Mind taktikai szempontból, mind pszichológiailag. Ha a játékosa lennék, tudnék érte szántani a pályán.

Jó tanár, aki nem kényszerítve adja át a tudását, hanem rávezetve és segítve a játékosait.

Minden alkalommal kiemel bennünket, stábtagokat is, és hangsúlyozza, hogy milyen fontos szerepünk van abban, hogy a csapat sikeres legyen.

A család hogy fogadta az új pozíciód?

Miután elmentem a Puskás Akadémiától – ahol szintén fizioterapeutaként dolgoztam –, voltak megkereséseim. Csábítottak más NB1-es klubok és Lengyelországba is mehettem volna dolgozni, de nem vállaltam, mert úgy éreztem, hogy nem ezen az úton szeretnék tovább haladni. Szerettem volna a sportnál maradni, és sportolók rehabilitációjával is foglalkozni, de nem napi, illetve nem klubszinten.

Már nem volt ínyemre, hogy minden hétvégén meccsre kell menni, és nem lehetek a feleségemmel és a három gyermekemmel.

Elutasítottam a klubok felkérését, és így több időt szentelhettem a saját rehabilitációs központomnak is. Aztán jött a megkeresés az U21-től, ami viszont más, mint a klubmunka. Így nem szakadok el teljesen a focitól, részt vehetek a futballisták rehabilitációjában, emellett kellő időt tudok fordítani a családomra, és szabadok a hétvégéim. A feleségem támogatott ebben, és tudja, nagy megtiszteltetés betölteni ezt a pozíciót.

Több mint húsz évig focistaként kergetted a labdát. Hogy lett belőled fizioterapeuta?

Huszonnyolc éves voltam, amikor Győrben fociztam, és lesérültem. Berlinbe utaztam rehabilitációs kezelésre, ott kaptam egy olyan impulzust, melybe azonnal beleszerettem. Akkor döbbentem rá, hogy ez az, amivel én igazán foglalkozni szeretnék a későbbiekben. Azonnal utánajártam, hogy és hol lehet kitanulni ezt a szakmát. Végül Pesten kötöttem ki, ahová egy holland-amerikai professzor járt le Németországból, hogy átadja a tudását.

Kéthavonta jártam az előadásaira, de közben fociztam tovább.

Viszont, ha klubot váltottam, csak akkor voltam hajlandó aláírni az új szerződést, ha belefogalmazták, hogy eljárhatok ezekre a képzésekre. Tudtam, ha a focinak egyszer vége lesz, fizioterapeuta akarok lenni.

Azt mondják, a jó pap is holtig tanul, én pedig úgy tudom, hogy Te is így vagy ezzel, és fokozatosan képzed magad. Még mindig járod az iskolákat?

Majdnem ötödik éve tanulom és mellette csinálom is. Miután elvégeztem a sportfizioterápiás képzést, azonnal elkezdtem egy másikat, az ortopéd-neurológiát. Ezt úgyszintén német professzorok oktatják Budapesten. Nyáron lesznek a vizsgáim Németországban. A célom az, hogy jobb és jobb legyek ezen a szakterületen, állandóan fejlesszem magam, hogy minél több felépülésre vágyónak lehessek a segítségére. Napközben végzem a munkám a dunaszerdahelyi rehabilitációs központomban, este pedig otthon bújom a szakirodalmat.

Sokan azt gondolják, hogy csak sportolókkal foglalkozol, én viszont úgy tudom, hogy bárki felkereshet, aki mozgásszervi problémákkal küzd.

Tévhit, hogy csak sportolókat kezelek. Reggeltől általában este hatig vagyok bent a Sagax épületében található dunaszerdahelyi központban, ahol a rehabilitációra szorultakkal foglalkozom. Legyen az akár sportoló, akár civil.

Keresztszalag-szakadás, vállprobléma, bokaficam, gerincbántalmak – ilyen problémákkal keresnek meg a legtöbben. Én pedig azon vagyok, hogy mindegyikük felépülését elősegítsem.

A visszajelzések pedig hál´ Istennek pozitívak, és egyre többen megtisztelnek a bizalmukkal. Amióta pedig elvállaltam a munkát az U21-ben, azóta a válogatott játékosok állapotát is szemmel tartom. Jó érzés, amikor a nyugati nagycsapatoknál focizó srácok annak ellenére is kikérik a véleményemet, hogy a klubjukban is nyilván jó szakemberek foglalkoznak velük.

Mennyire hiányzik a foci?

Aki ismer, tudja rólam, hogy olyan típusú focista voltam, aki játszani szeretett, de nem érdeklődtem különösebben a foci iránt. Nem kötött le. De amint labdát passzolnak nekem, olyan leszek, mint egy kiskutya a csonttal. Amikor a válogatottal vagyok, általában elsőként megyek ki a pályára.

Volt már olyan, hogy egy gyakorláson nem volt meg a létszám, és én lettem a pótember a csapatban.

Gyorsaságban ugyan megvertek, de a labda még így is jó helyen volt nálam. Nagyszerű pályafutás van mögöttem, és sikerült szépen búcsúznom a focitól. Akárhányszor visszagondolok akárcsak a DAC-ban eltöltött éveimre is, mindig jó érzés tölt el. Megtaláltam viszont azt a munkát, ami a hobbimmá is vált, és teljes mértékben kitölti az életemet. Ugyanazzal a céllal csinálom: szeretnék jobb és jobb lenni, akárcsak korábban a pályán.

 

Hozzászólások lezárva.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább