„Az anyanyelvén kell megszereznie azokat az ismereteket, amelyek önazonosságában, magyarságtudatában megerősítik”

Tény, hogy a gyermek anyanyelvén tudja legjobban kinyíló értelmét táplálni, tudását megalapozni – s ezzel egyben megteremteni későbbi boldogulását, sikeres és boldog jövőjét. A közelgő iskolai beiratkozások kapcsán ezért ismét arról kérdeztünk meg ismert régiónkbeliket, hogy ők miképp tudtak eredményesek lenni – magyar iskolával a hátuk mögött. Ravasz Józsefet, a Romológiai Kutató és Módszertani Intézet vezetőjét, publicistát, egyetemi tanárt kérdeztük.

A cikk a dunaszerdahelyi.sk-val való együttműködésünk révén kerül közlésre.

– Hogyan látja, miért fontos és meghatározó, hogy egy kisgyermek a saját anyanyelvén tanuljon, szerzze meg az ismereteket?

– A mi családunkban az én időmben ilyen kérdés sohasem merült fel. Magyar ajkú romaként számomra természetes volt, lett, hogy a magyar nyelvet anyanyelvemként szeressem, tiszteljem. A magyar nyelv egy kisgyermeknek, akinek a szülei magyar nemzetiségűek, pedig csecsemő korától olyan fontos, mint az anyatej. Később, amikor már megtanul beszélni, gondolkodni, akkor természetes, hogy az anyanyelvén kell megszereznie azokat az ismereteket, amelyek önazonosságában, magyarságtudatában megerősítik.

A cikk tovább folytatódik a Dunaszerdahelyi.sk oldalon.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább