Dunaszerdahely utcáin sétálva 6.: északra tartva „szeverre” érkezünk

Azt tartom, hogy Dunaszerdahely legszebb lakótelepe az Észak 1-es, azon belül is a Rózsaliget. Tulajdonképpen egy természeti csapás határozta meg, hogy a Fő utca után épp’ a Rózsaliget váljon második otthonommá. Az 1965-ös nagy árvíz nem kímélte Csilizradványt sem, ahonnan édesapám, valamint nagyszüleim származtak. Mivel az ár elvitte a házukat, Dunaszerdahelyen leltek új otthonra. Rajtuk kívül több hasonló sorsú család kapott lakást itt, a Rózsaligeten…

Születésem után gyakorta „szolgáltam” a nagyiéknál, így ismertem meg az Északi 1 lakótelep minden zegzugát. Azt mondom Észak, pedig a környéken mindenki „Szeverként” ismeri. Ez a felvidéki magyar szleng, kis szlovák ráhatással talán mindannyiunknak megbocsájtható. Később úgy hozta a sors, hogy végleg ideköltöztem, és már szülőként élhettem át újra gyermekkori kalandjaim. Most jó szokásomhoz híven a hetvenes évek végére, illetve a nyolcvanas évek elejére kalauzolnám vissza kedves olvasóimat.

A Lenin utcán legutóbb a kultúrházig jutottunk, azon túl jobb oldalt a két világégés emlékműve mellett haladunk el…

(A „magyar időkben” az országzászló állt ezen a helyen.) Az emlékmű mögött a Május 1 tér (ma Szent István tér) húzódik, akkor sokkal bujább növényzettel bírt a Mezőgazdasági Szakközépiskola és a Gimnázium közti parkja. Valahogy mindig kiesett a látószögemből, nem úgy, mint a Járási Nemzeti Bizottság után elterülő díszkert. Az akkori Duna hotel udvarát mára magas fallal zárták el a kíváncsi szemek elől. Középütt egy szürke, kővel kirakott szökőkút várta az ide látogatókat.

A szocializmus legdivatosabb virágán, vagyis a tulipánon túl egzotikus pálmafákat és kaktuszokat is találtunk Dunaszerdahely oázisában.

Valóban oázis volt ez a hely, szemben a Járásbírósággal és a Szabadság tér magasra nőtt fáival.

A hagyomány szerint még Erzsébet királyné tiszteletére ültették őket, ezért is hívják ezt a területet ma Erzsébet térnek. A hotellal szemben a „pártépület” zord homlokzatú épülete állt. Mára, felújítva kicsit barátságosabb kinézete lett, és azóta rendeltetése is megváltozott. A hotel sem szolgálja már a nagyközönséget. Valahogy mindig is összefonódott a dunaszerdahelyi labdarúgóklubbal, végül pont a DAC talált itt otthonra. Emlékszem, a nyolcvanas évek végén a hotel recepcióján lehetett a focimeccsekre elővételben belépőjegyet vásárolni.

A Duna hotel Sport utcai oldalán érinthettük meg a Rózsaligetet, ahol amolyan szocreál „bilboard” volt a sarkon…

Enyhe túlzással labirintusszerű építmény acélból és betonból, rajta képek és a feliratok, melyek a múlt rendszert éltették. Mellette egy zöldre festett kis élelmiszerbolt volt. Ez az alacsony építmény túlélte az évtizedeket, és jelenleg is üzletként funkcionál. Az első három emeletes blokk előtt letérve megérkeztünk a Rózsaligetbe. Hátrébb mi más, mint egy rózsakert fogadott minket.

Ezen a helyen terült el régen a város első focipályája. Napjainkban Győry Szilveszter nemesített rózsáit csodálhatjuk meg ugyanitt.

A rózsaágyásokat elhagyva egy szökőkút mellett haladtunk tovább, balra pedig a lakótelep játszótere volt. A szökőkút már nem létezik, helyén parkolót találunk, ahogy a játszótér is átadta helyét a városi piacnak. Csak a padok maradtak helyükön, ahol órákat üldögélt nagyapám, amíg lefoglalt a játék öröme. S ha már nyugodjék nagyapám került szóba, ő volt a lakótelep Géza bácsija, azt hiszem, ezzel mindent elmondtam róla! A korabeli gazdag felszerelésű játszótér napjainkban nem volna ugyan EU szabványos, viszont garantáltan párját ritkítaná. Van itt egy betonfal, melyre régen azt hittem, hogy térelválasztó, de azóta megtudtam, hogy amolyan „szocis” műalkotás. A nagy élelmiszerüzlet is a szocreál lenyomatát hordozta magán, akkor még külön épületben volt a hentes részleg. Hátul az üresüvegeket váltották vissza, nagyanyám ásványvizes palackjaival párszor megfordultunk ott…

Tudták-e, hogy Dunaszerdahelyen három felhőkarcoló is van, mindhárom a Rózsaligetben…

Bizony, így nevezik azt a három kilencemeletes társasházat, melyeket csaknem mindenhonnan látni lehet a városból. De mit nekünk felhőkarcoló, ha „saját kastéllyal” is büszkélkedhet a lakótelep. A Vermes-villa udvar felöli része kissé másképp nézett ki, mint ma. Korábban Úttörőháznak, majd a Szlovák Nemzeti Galéria részlegének adott otthont. Mára a Kortárs Magyar Galériát találjuk falai között. Még mindig a Rózsaligetben járunk, amit egyébként könnyen behatárolhatunk. Keletről a már említett Sport utca, délről pedig a Szabadság (Erzsébet) tér, majd a Gorkij (Szabó Gyula) utca szegélyezi. Nyugati oldalon a Mező utca zárja le, míg északon a Fenyves lakóteleptől egy összekötő út választja el. Innen már csak egy ugrás a DAC-stadion, az a régi, tetszenek tudni a fa tribünös…

(folyt. köv.)

(Roberto)