A márciusi piszkos 12 – Témák, melyeket megtalálsz a Klikk Out-ban!

Címlapkép: Mikle Bálint

Márciusi számunk tele van izgalmas témákkal, szemezgessünk belőlük!

Lapozzunk!

EDITORIAL


Lettél volna szíves heteró maradni

 

Ez a mondat rezonál a fejemben, amikor évről évre előkerül a téma arról, hogy meg kell védeni a hagyományos családot, családmodellt. Mégis kitől, mitől? Ki támadja? Járjunk utána!

Szerző: Szilvási Tibor / Borítóterv: Gocoň László

AUTÓ


Fiat 500 X – Hölgyeknek

 

„…ez a kocsi abszolút nőies. Nem is formáival, hanem inkább küldetéséből kifolyólag. A kapcsolókat, tekerőket, belső kütyüket mintha női kézhez, esetleg műkörmökhöz tervezték volna. ”

Szerző és fotók: Ugróczky István

NAGYINTERJÚ


Interjú Mészáros Lajossal: „Felnőtt egy öntudatosabb generáció, amely már másképp látja a világot“

 

„Számomra Kassa egy nagy intellektuális kaland volt. Minden nap tanultam. Mindig olyan tanácsadókkal vettem magam körül, akik okosabbak tőlem. Azon az elven, hogy az okos királynak ugye okosabb a bohóca, a tanácsadója. Rettentő nagy szellemi élmény volt tanulni tőlük, és ez hiányozni fog. A sok beszélgetés fiatal, tehetséges emberekkel. A városnak pedig megismertem az épületeit, embereit, és tudatosítottam, hogy már a koldusait is ismerem. Kassa nagyon élhető és szimpatikus város, szakmai időm felét ott éltem. Azt mondják az ügyvédek, hogy 19 év szabadon is sok…! :-)”

Szerző: Szilvási Tibor / Fotók: Ugróczky István

ELMÉLKEDŐ


Az Alkotmánybíróság épületében ne legyen olyan anarchia, mint amikor én voltam ott katona

 

„Ezzel a gondolattal nem egyszer eljátszottam, de mindig eltoltam magamtól, picit aggódva, hogy ez a történet annyira szürrealisztikusnak tűnhet majd az olvasó számára, hogy a hihetetlen történetek közé pottyanna, azaz, egy hoaxnak tűnő cikkecske látna napvilágot…”

Szerző: Poór Tibor

EZTHALLGASDMEGË


Tekintsünk a felszín alá!

 

„Egy laza péntek este Dunaszerdahelyen. A szokásos módon zajlik az élet a helyi szórakozóhelyeken. Azt még hozzátenném, hogy két különböző kultúrájú bárban és klubban. A bárból egy ötös férfihorda halad el ökölbe szorított kézzel a klub mellett, és nem éppen kedves jelzőkkel illetik a bent szórakozókat. Csupán azért, amilyen zene szól odabenn. A kifelé érkezők megjegyzik: Mit kiabál ez a furmányos társaság, azt sem tudják, mi a jó zene!”

Szerző: Kovács Ákos / Fotók: Ugróczky István

KÜLÖNVÉLEMÉNY


Rossz versek

 

„Az első perctől leköt a történet és az egyszerűségükben szerethető karakterek, a jól megírt, egy pillanatig sem mesterkélt párbeszédeikkel. Tamás narrációi az átlagember gondolatai, aki a biztonságot, állandóságot keresi az életében és párkapcsolataiban. Szinte nagyító alatt nézhetjük őt különböző életszakaszaiban, nyomon követhetjük fejlődését és cseperedését – a folyamatot, ahogy „megérik” a szerelemre.”

Szerző: Këri


ELMÉLKEDŐ


Áltudomány, avagy vigyázz a füleidre

 

„Ebben a nyomdaipari műremekben ráakadtam azokra az elméletekre, melyek az okkultizmust, a drogfüggőséget és a paráznaságot egyenes arányosságba helyezik a rockzenével. Mert ,,Eric Clapton azt mondta, hogy a rockzenész drogok nélkül csak félember!” és ,,a hangos zene valószínűtlenül magas stresszhatást vált ki, amelynek hatása az LSD-hez hasonlatos a fiatalok szervezetére”. Gyerekek, LSD-zni még sosem voltam, de rockkoncertet már megjártam néhányat. Ha tényleg annyira hasonlítana a kettő, nem értem, miért illegális ez előbbi.”

Szerző: Mezei Máté

GASZTROBETYÁR


Arany „pofa”

 

„Bármilyen versenyről is legyen szó, mindegyik hatalmas felkészülést, gyakorlatot, odafigyelést és összpontosítást igényel! Hatalmas tisztelettel neveztünk be Betyártanyánkkal immár harmadszor a XII. Mangalicafesztivál főzőversenyére. Gondolta volna a fene, hogy így fog elsülni…”

Szerző: Mundi Józsi

SPORTOS


Game Open DAC

 

Február végén egy kis jubileumot ünnepelhettünk. Ötéves a Világi-éra. Ehm…persze, ami a DAC-ot illeti. Ezért nem a Fortuna Liga befejezett alapszakaszát választom témának, hanem picit elmélkedek erről az öt évről.

Szerző: Poór Tibi / Fotó: Fekete Nándor

BABA-MAMA


Olvasónapló

 

„Amikor az ismerőseim nagy része valamelyik bálból posztol, akkor egy biztos: farsang van, s ezzel együtt a télnek búcsút inthetünk. Helló, szia, jövőre találkozunk, én speciel nem szeretlek. Viszont ez az időszak jobban kedvez az egyik kedvenc időtöltésemnek, az olvasásnak.”

Szerző: Štefkovič Patasi Ági

APU(CI)RÓKA


Ott voltam!

 

„Tudom, tudom, amikor egy pasi agyonbüszkélkedi magát, hogy jelen volt a szülésnél, az olyan, mint az a bizonyos férfinátha, csak ellenkező előjellel. A nagyítóval is nehezen értelmezhető ügy. Pláne tapasztalt anyukáknak, akik rögtön rávághatják: én is ott voltam. Ahol a gát szakad!”

Szerző: Szilvási Tibor / Fotó: Horen

HÓNAP NŐJE


Kiss Enikő

 

„Azt gondolom, adni sokkal jobb, mint kapni. Magánemberként sajnos nem tudom megengedni, hogy megajándékozzak vagy önerőből segítsek rászoruló családokat, viszont ez a Szeretetbál lehetőséget teremt arra, hogy összefogással, közösen az emberekkel mindezt megvalósíthassuk. Pozitívan csalódtunk, hogy milyen szép számmal álltak a jó ügy mellé. Tavaly 1400, idén 2300 euró gyűlt össze.”

Kérdez: Kurucz Klaudia / Fotó: Mikle Bálint

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább