Egy maróti túrával elérkezett az alapszakaszt lezáró forduló. Nem teketóriázok, bevallom, életemben először fogadtam a DAC-ra. Alighanem a legutóbbi hazai győzelmen felbuzdulva volt egy álmom, számszerűsítve egy 1:4-es látomásom. Ha már így alakult, miért ne tippelhetném meg a pontos eredményt – gondoltam magamban. Szép is lett volna, talán a gólarányba sem tudott volna így belekötni a Ligás Klubok Uniója. Belekötni? Nem is, inkább beleköpni! Tudjuk, nálunk minden lehetséges…
Nem vagyok egy megrögzött tippelő, viszont a focihoz értek. A szabályokhoz és a szabályzathoz – vagyis, eddig azt hittem. Nem helyrehozhatatlan dolog elé állítottak minket, de ez akkor sincs így rendjén. A gólarány, vagy az egymás elleni eredmény számít ilyenkor? Természetesen az utóbbi, viszont a szabályok azért születnek, hogy „DACból” átírják őket. Ahogy telt az idő, hol másodikok, hol harmadikok voltunk a tabellán, majd jött a végső verdikt. Tetszik tudni, mi történik, ha a bajnoki cím sorsa dől el ilyen módon a kárunkra?
Megmondom én, kitör a (futball)háború!
Ezért nem szabadna elbagatellizálni az esetet, de tudom, harmadnap már senki sem fog emlékezni rá. Összeszorított fogakkal, és felemelt fejjel megyünk tovább az úton. Azon az úton, ami mostanában eléggé rögös, de egyre inkább nyilvánvaló, hogy nem egy ember hiánya miatt.
A sereghajtó ellen sem úgy alakult a játék képe, ahogy azt elterveztük, és már az első percekben gólt kaphattunk volna. Aztán kaptunk is… Közben „elloptak” tőlünk egy tizenegyest, majd kaptunk egy olyat, amit tízből kilenc spori nem ad meg.
Davis kiegyenlített, s bár sejtettem, hogy az álmom csak álom marad, a győzelem elérhető közelségbe került…
Azon gondolkodtam, csak fejben nem vagyunk azon a szinten, mint az ősszel voltunk, vagy… Vagy? Sok minden hiányzik a csapatból mostanság, legfőképpen maga a csapat. Nincs bennünk az a „végre a kapanyél is elsül” effektus, és csupán az elért helyezésnek örülhet mostanság a dunaszerdahelyi nagyérdemű. Második vagy harmadik hely, persze szép vízió, de olykor bele kéne halni abba a szépségbe, hogy azért élvezzük a focit, amiért az az, ami. Jelenleg olyan, mint az a bizonyos magyar narancs egykoron.
Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk! A DAC a miénk!
Aztán Divković megszerezte a vezetést, amit egy újabb sárga-kék helyzet követett. Nem lett 1:4, de lefújás után a kitartó szurkolótábor győztesen tért haza, miközben óriási dilemma alakult ki a helyezést illetően. Inkább nem kezdem el újra, tudjuk, hogy végződött. Az első hat csapat között új fejezetet nyithatunk. Nehéz lesz, de a könnyű siker nem harcosnak való.
(Roberto)