Dunaszerdahely utcáin sétálva 7.: a DAC-stadiontól a „papa kéményéig”

Legutóbbi kalandozásainkat a Sport utcában zártuk le, amely az Északi lakótelep egyik fő „verőere”. A város irányából két oldalt családi házakkal övezett nyílegyenes utca sok mindent látott már az évek során. Legnagyobb építménye kétségkívül a DAC-stadion, ezt követi az öreg sportcsarnok, mely évek – sőt lassan évtizedek óta –, kihasználatlanul áll, és az idő vasfoga ugyancsak kikezdte. Az egykor mögötte lévő szabadtéri mozit már hiába keresnénk, csak a helyén tátongó mélyebb földterület hirdeti, hogy ott egykoron állt valami…

A nyolcvanas évek elején járunk ismét, amikor is nagyapámmal éppen ezen az utcán tartunk északnak. A Rózsaligetről indulva, az élelmiszerüzlet mögött elhaladva balra térünk az útkereszteződésen. Innen csak pár méter a stadion, amit égig erő jegenyefák vesznek körül. Éppen az öreg lelátó bontása kezdődik, melyet még az ötvenes években emeltek. A kis fatribün felett eljárt az idő, ráadásul a csapat egyre magasabb célokat tűzött zászlajára, ezért indokolt egy modernebb lelátó építése.

Szemben a „proli tribün”, mögötte pedig fekete salakpálya. Két oldalt félkörben, pár soros földnyelvre betonozott lelátó…

A dunaszerdahelyi labdarúgás fellegvára azóta kétszer változott meg teljesen, a legutóbbi átépítéskor a pályát kilencven fokkal elfordították. Régebben az északi oldalon egy fehér falazott eredményjelző mutatta a mérkőzés állását, majd ezt a déli oldalon felváltotta egy modernebb, amit ’92-ben ismét lecseréltek. A mai állapotokat nem hinném, hogy be kellene mutatnom, hisz’ az új „ékszerdoboznak” messze földről is a csodájára járnak. Az öreg stadion olykor kicsinek bizonyult, ezért a szomszédos asztalitenisz csarnok tetejéről, vagy a már említett öreg sportcsarnok tetejéről is figyelemmel kísérte a nagyérdemű a rangosabb mérkőzéseket. De néha a jegenyefák ágaira is felmerészkedtek a bátrabbak.

A stadion mögött télen korcsolyapálya is üzemelt, a hátsó bejáratnál található fabarakkokban pedig iskolai osztályok voltak.

Szinte rá sem ismerne a helyre, aki harminc év múltán látogatna el ide. Csak a hagyományos Csallóközi Vásár helyszíne maradt úgy-ahogy érintetlen. Eltűnt a stadiont területét körbeölelő fehér betonkerítés is, melyen párszor átblicceltek az élelmesebbek. A Városi Szabadidőpark műfüves pályái, valamint a játszótér és egy pub foglalta el ezt a területet. Továbbá a kétségkívül eseménydús évtizedek feljegyezték, hogy a már nem létező Amfiteátrum a mozivásznon túl, koncertekkel is csalogatta a kultúra szerelmeseit. Kissé odébb felépült a modernebb jégpálya, melynek szomszédságában egy új sporttelep, vagyis a Városi Sportcsarnok nőtt ki a földből.

A Sport utcát keresztül szelő Gyurcsó István utcát azelőtt hiába kerestük volna a térképen.

Ez az az utca, ami tulajdonképpen határt képez az Észak 1 és 2 lakótelepek között. A régi sportcsarnok mögött csak egy zsákutca volt, mögötte gazzal benőtt udvarral, ahol korábban vágóhíd működött. A Fenyves lakótelep után pedig a zöldterületből kanyarintottak le egy darabot, hogy a Kisudvarnoki útról egészen a Mező utcáig el lehessen jutni autóval is. Innen a város felé tekintve, távolabb két kémény magaslik az épületek fölé. Az egyik a régi Galántai úton található egykori konzervgyár (Slovlik) udvarán áll, és még ma is ott feszít bordó színben. Gyermeki kajánságomban a „mama kéményének” neveztem el. A másik az új Galántai út helyén korábban elterülő Lengyár sárgás kéménye volt, de én egyszerűen csak úgy hívtam: a „papa kéménye”.

Az átélt valóság így keveredik egy gyermek képzelőerejével, amely szülővárosomat misztikus elemekkel is felvértezi…

A Rózsaligetről indult „portyázásaink” során többször megfordultunk erre felé is. A Fučík utcán (ma Štefánik utca) keresztül, a Galánta felé vezető régi úton át jutottunk el a mai bevásárlóközpontok helyére, ahol anno a Lengyár mögött gyümölcsöskertek voltak. A mai Múzeum utca vezetett ki a galántai országútra, majd az új út megépülésével a régi zsákutca lett, melyet végérvényesen az egyik szupermarket zárt le. Egy egy helyen még ma is láthatóak az út széli szalagkorlátok, csak a „papa kéménye” tűnt el már régen a föld színéről. Emléket, vagyis inkább a Lengyár emlékét egy utca őrzi. Azelőtt itt volt a város széle, ma pedig innen még egy jó kilométeren keresztül „ötvenes” tábla van érvényben. Ha így folytatódik, pár évtized múltán Kisudvarnok, és Nagyudvarnok a város peremkerületei lesznek…

(folyt. köv.)

(Roberto)