Kimondani is rossz… Egyenesen irtózom a féltékenységtől. Felesleges energiapocsékolásnak tartom. Hiszen gondoljunk csak bele, ha csontig rágjuk az ujjainkat, míg kedvesünk a barátaival szórakozik, vagy ha addig nyugodtan leülünk és jó kedélyűen beszélgetünk a barátnőinkkel, ugyanaz fog történni!
Ha valaki meg akar csalni minket, megteszi így is-úgy is. Sőt! Minél jobban tiltjuk valamitől, az annál érdekesebb és vonzóbb lesz a számára. Különben pedig, hol marad a bizalom?
Úgy gondolom, ha felmerül bennünk a gondolat, hogy párunk félrelép, ott nincs bizalom. Viszont anélkül nincs jól működő kapcsolat.
Persze, van, hogy a gyanú beigazolódik, azonban ez sosem történik ok nélkül. A megcsalásnak mindig van előzménye! S ha tudjuk, hogy szerelmünk félrelép, ne maradjunk a megcsalt szerepben, lépjünk ki onnét! Sokan megpróbálják helyrehozni kapcsolatukat egy kilengés után, és jó néhány párnak ez sikerül is. Bevallom, jómagam ebben nem hiszek.
Úgy gondolom, aki egyszer képes volt ekkora fájdalmat okozni, az képes lesz rá a következő csábításnál is.
A környezetemben „leskelődve” azt látom, a kapcsolatokban vajmi kis arányban van jelen a bizalom. Mi, nők pedig ilyenkor szinte mindenre képesek vagyunk. Azon kívül persze, hogy megoldjuk a helyzetet…
Ehelyett inkább paranoiássá válunk, s kedvesünk telefonjára cuppanunk minden egyes pittyanásnál. Megdöbbenéssel tapasztaltam milyen sokan tartják górcső alatt párjuk csevegéseit.
Komolyan? Ennyi magánéletet sem adunk a másiknak, hogy ne bújjunk bele az üzeneteibe?
Le a kalappal azok előtt a férfiak előtt, akik ezt eltűrik! S ha már a férfiaknál tartunk… Azért ők sem ma született báránykák. Azt hittem, az imént említett cselekvésre csak a nőtársaim képesek, de nem!
Vannak azok a férfinak szemernyit sem mondható emberek, akik ugyanehhez a sunyi megoldáshoz folyamodnak. A nők legalább egy idő után bevallják ezt, ellenben a magukat Adonisznak gondoló fiúkákkal…
