Az ebadót befizetőknek megtérítik a csipeztetés költségét Dunaszerdahelyen

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Március 1-től Dunaszerdahelyen módosulnak a város területén tartott ebek mikrocsippel való ingyenes megjelölésére vonatkozó előírások. Erre egy tavalyi törvénymódosítás miatt volt szükség, amely kötelezővé tette a csipeztetést. Városunkban azonban továbbra is ingyenes a kutyák mikrocsipes megjelölése, az ezzel kapcsolatos kiadást az ebadó befizetése után téríti meg a város.

A változásokról februári ülésén döntött a városi képviselő-testület. Az ingyenes csipeztetés korábbi lehetősége továbbra is megmarad. Két feltételnek kell ehhez teljesülnie: határidőre be kell fizetni az ebadót, majd a város ezután téríti meg a kutyatulajdonosnak a csipeztetés költségét. További feltétel az is, hogy a mikrocsip beültetését az az állatorvos végezze, akivel az önkormányzat szerződést kötött.

Tájékoztatják az ebtartókat, hogy kutyájuk csipeztetését a városi önkormányzattal szerződéses viszonyban lévő alábbi állatorvosi rendelőben végeztethetik el, ebben az esetben az ebadó befizetése után a város megtéríti a csip beültetésének költségeit.

Animal Plus – MVDr. Darina Rothová, Sport utca 76, Dunaszerdahely

Elérhetőségek: 031/551 70 47, 0905 691246 

E-mail: d.rothova@stonline.sk

Rendelési idő:

Hétfő: 09:00 – 12:00 14:00 – 17:30
Kedd: 14:00 – 19:00
Szerda: 09:00 – 12:00 14:00 – 17:30
Csütörtök: 14:00 – 17:30
Péntek: 09:00 – 12:00 14:00 – 17:30
Szombat: 10:00 – 12:00

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább