Bűn lenne nem azzal kezdeni ezt a cikket, hogy a Nélküled című dalocska felújított verzióját ismét a szurkolók adhatták elő. A nézők lényegében visszakövetelték, a klub pedig meghajlott a nép, továbbá Isten akarata előtt, és ezt nagyon is jól tette.
Fantasztikus pillanatok, borzongás és harmatos szemek sokaknál – engem is beleértve. A nézősereg hatalmas éneke szinte beleivódott a stadion beton- és vasszerkezetébe. Úgy gondolom, a tervezők műve tegnap szívta magába az utolsó, ám nélkülözhetetlen anyagát, ami sehol máshol nem kapható. DAC-szurkolók, pumpáljátok csak meccsről meccsre ezt az életadó nedvet az építménybe óriási mennyiségben! Felszólítalak titeket erre!
Még sokáig hatott az érzelmekkel teli kezdés, és az első negyedóra egyfajta összhangban volt a lelátókon történtekkel. Ezt követően azonban alábbhagyott a lelkesedés, és tény, hogy az első félidő nem kerül rá klubunk aranylapjaira. Tanuljunk belőle és felejtsük el.
Egy megjegyzés az első játékrészről.
Úgy tűnik, hogy egyes játékosoknál hiányzik a motiváció, a vérbő teljesítményhez egy bekapott gól szükséges.
Szintén úgy tűnik, hogy néhány labdarúgónknak gondot okoz megérteni, ha a csapatunkban egy ilyen becsületes, tipikus ír, küzdeni tudó srác futballozik, akkor a majdnem nyolcezres nézősereg előtt nem engedhetik meg maguknak, hogy lefékezzenek és hagyják kimenni bedobásra a labdát, amikor a hátsójukon való becsúszás szükségeltetik. Taiwo és Divković esetében emlékszem ezekre a kilengésekre, de további neveket is mondhatnék.
Apropó, ha már arról van szó, hogy mit nem kellene csinálnunk, megemlítem az első félidei teljesítmény-kiesésünket. A focit két félidőre játsszák. Pont.
Még mindig az első negyvenöt percről. A Herc elleni szabálytalanság. Nem hiszem el, hogy a játékvezetők nem látták a hátulról történő, egyértelmű (sárga lapos) fault közvetlenül a tizenhatos előtt.
Nem hiszem el, hogy a játékvezető, az ellenőrök vagy a játékvezetői bizottság tagjai elhiszik, ha azt mondják, minden rendben volt, akkor mi leszünk olyan birkák és bolondok, hogy higgyünk nekik. Nem, uraim, az eset megtörtént, és önök ezt jól tudják.
Szintén megtörtént (és itt folyékonyan átlépek a második félidőbe), hogy Macík kapus nem a labdára, hanem Hukra ment a tizenhatosban, akit két lábbal el is kaszált. Ez az eset is biztosan megtörtént, amely után büntetőnek kellett volna következnie, egy Macík-sárgával fűszerezve.
No, de inkább foglalkozzunk azokkal, akik becsületesebben állnak hozzá a labdarúgáshoz és a fair play szellemiségéhez.
Igen, Ronan…
Nem vagyok képes betelni az ő általa megszemélyesített játékostípussal, az elvégzett munkájához kapcsolódó alázatával (ami cseppet sem megy a kreativitás rovására). Megigéz az a becsületes Írország, amelynek fuvallatai Ronan jóvoltából érkeztek hozzánk. Süt róla a brit bányák becsületes sráca, aki egy olyan világból jött, ahol a szenzációs és hihető brit zene szól, és ahol a fuck-up egy kicsit parasztosan úgy hangzik, hogy fóó-kap…
Képes vagyok teljes mértékben azonosulni a Ronan nevű szigetlakó csodával, főleg az általa elvégzett, százszázalékos, becsületes munkával.
Abban az esetben, ha valakit dicsérek és maximálisan elégedett vagyok, szokásom elsütni a „Good job!” mondatot.
Pontosan ez hiányzik a csapatunkból, sokkal inkább, mint más, például a jobb taktika stb.…
Minden úgy van, ahogy annak lennie kell, és az, hogy megkaptuk ezt a kis vörös csodát, minden bizonnyal nem véletlen.
Nem tudom, meddig lesz itt ez a srác, de ő képes lehet elültetni a klubba, illetve a DAC összes korosztályos együttesébe azt a bizonyos futball DNS-t, amelyre a szurkolóink áhítoznak. Egy minőségi, kreatív középpályás, aki egyúttal egy becsületes „bányász”, nem pedig egy… A biztonság kedvéért inkább meg sem nevezem…
Végezetül: a DAC megérdemli Ronant, és remélem, hogy (mindegy, meddig marad nálunk) alaposan megfigyeljük őt a sárga-kékben töltött időszaka alatt.
A fenébe, Ronan, nem szabad ennyit dicsérnem téged, ezért a végére hozzáteszem: Légy jó, és csak így tovább, fiú!
