A „szeveri” kalandozásaink után, ezúttal a városunkat kettészelő vasúti pálya felé vesszük az irányt. Több szempontból is meghatározó fejezete életemnek ez a környék, talán az ösztönös kötődés már földi létem előtt kialakult. Nyugodjék édesapám vasutas volt, édesanyám pedig naponta ingázott munkahelyére a karcsai úti vasúti átjárón keresztül. Ha mindez nem lenne elég, kiskertünk a „vasúton túl” volt, valamint anyám szülői háza is, a város Kistejed nevű részében.
Ami pedig engem illet, a Komenský utcai Alapiskola tanulójaként nyolc esztendeig hallgattam a vasparipa zakatolását a „szomszédban”, és volt alkalmam végignézni, ahogy a bősi úti vasúti átjárót felüljáróvá alakítják át.
Később az iskola udvarának ezen oldalát magas fallal vették ugyan körül, de „kapcsolatom” a vasúttal ekkor sem szűnt meg, sőt a mai napig tart. Sétánkat éppen itt, az iskola udvarán kezdjük, ahová a Duna utcán keresztül jutottunk el.
1982-ben kezdtem megismerkedni a betűvetéssel és a számok kusza világával.
Minden hétköznap reggel gyerekzsivalytól volt hangos a Duna utca, amit az ötemeletes tömbházak visszhangozva erősítettek fel. Utunk másik felét garázsok övezik, melyek fölé a Vámbéry téri blokkok magasodnak. Tovább haladva a fűtőház, majd az óvoda „kíséri” léptünket. Az évtizedek során csak minimális változások mentek végbe a város ezen részén. Ami kicsit fájó pont, hogy a Duna utcai játszótér rovására egy raktárépületet emeltek a fűtőház mellé. Két-háromszáz méter megtétele után az iskola tárt kapukkal vár. Egykor mocsaras terület volt ez a hely, és úgy tartja a fáma, hogy a suli épülete egyre csak süllyed. Talán a pince talaján található repedések is erre utalnak.
Az iskola udvara egykor kedvelt szánkózóhelye volt télen a környékbeli gyerekeknek.
Később a kerítés széli lejtős részeket elkezdték beépíteni, amivel az udvar területe is jelentősen lecsökkent. Ahhoz, hogy a vasúti pályát megpillanthassuk két lehetőségünk nyílik. Az egyik út a Nemesszeg felől vezet, a másik pedig az iskola udvarát az ebédlő mögött elhagyva. Ennek az ódon kis épületnek szinte lelke volt, és a benne illatozó ebédek az évtizedeken keresztül a falaiba ivódtak. Ki hallott már munkára nevelés óráról? Pedig az is volt annak idején, meg gyümölcsöskert melyet kapálni kellett, és gumigránát – dobás a torna órán. Az ebédlő még ma is áll, mellette modern műfüves pályát, és speciális borítású futópályát kapott az iskola. Az udvart elhagyva már karnyújtásnyira van a vasút…
A kistejedi gyalogos vasúti átjárótól pár méterre volt a vasútállomás mechanikus bejárati jelzője.
A nyolcvanas évek elején a Komáromot Pozsonnyal összekötő vasúti pálya mellé Dunaszerdahelyen egy ipari vágány került. Ez volt a bősi vízerőműhöz vezető sínpár, mely az erőmű befejezése után elvesztette jelentőségét, és részben felszámolták. A megmaradt 2,5 kilométeres szakasz napjainkban a Metrans tulajdonában van. A kistejedi átjárótól a pályaudvar felé haladva a Karcsai úti vasúti átjáró sorompóit éppen felnyitotta a „bakter”. Annak idején kézi vezérlésű volt, mára már minden automatizáltak. A mechanikus jelzőt fényjelzőre cserélték, eltűntek a gőzmozdonyokat „itató” kutak, és a remízt is lebontották már nagyon régen.
Csak az öreg víztorony tartja még úgy – ahogy magát. Jó volna megmenteni, hogy unokáink is láthassák még a letűnt korok emlékeit!
Az állomásról egykor a cukorgyár felé is vezetett egy ipari vágány, ahová naponta több tonna cukorrépa érkezett feldolgozásra. „Volt szerencsém” látni, ahogy a csallóközi horizonton egykor mindenhonnan látható gyárkéményt a „levegőbe repítik”, a gyárat pedig elbontják. Mára mindent ellepett a gaz az egykoron messze földön híres komplexumban. Ami a többi „céges” sínpárt illeti, egyedül a magtár silóihoz futhat be rakomány, a többi vágány járhatatlan. Az egykori széntelepet megszüntették, és a fatelep sem működik már. A vasútállomás épülete mellől eltűnt egy raktárépület, valamint a rakodó rámpa. Ennek helyén ma egy parkoló található…
A Dunaszerdahely fölé magasodó égszínkék víztorony a város látképének elmaradhatatlan része…
A Karcsai úton összpontosuló dunaszerdahelyi vállalatok közt, egy jókora füves terület közepén áll, olyan, mintha egy hatalmas gomba nőtt volna ki a földből. Ennek szomszédságában található egy kertes övezet az Újtelepen, ahol anno kiskertet béreltünk. Nem messze innen, a széntelepen is gyakran megfordultunk palackos gázért. Mint már említettem, édesanyám munkahelye (Ister) is a közelben volt, így aztán tényleg jól megismertem a környéket. A Karcsai úton kifelé haladva a városból, eszembe jut a Hubertus vendéglő, az Úsvit, a Nehézgépgyár, a Tesla, a Járási Építkezési Vállalat, vagy éppen a Prefa. Mindez a teljesség igénye nélkül, azok közül, amik mára megszűntek, vagy történetesen megváltoztak az évtizedek alatt…
(Roberto)
Előző részek:
Dunaszerdahely utcáin sétálva 1.
Dunaszerdahely utcáin sétálva 2.
Dunaszerdahely utcáin sétálva 3.: útban a kultúrház felé
Dunaszerdahely utcáin sétálva 4.: amikor a korzón még autók jártak
Dunaszerdahely utcáin sétálva 5.: a templom köré épült tér
Dunaszerdahely utcáin sétálva 6.: északra tartva „szeverre” érketünk
Dunaszerdahely utcáin sétálva 7.: a DAC-stadiontól a „papa kéményéig”
