A cikk megjelent a Klikk Out 2019/03. számában.
Merthner Tamás (Reisz Gábor) egy olyan harmincas fickó, akinek épp most csúszott ki a lába alól a talaj. Élete szerelme, Anna szakított vele, hősünk pedig képtelen túllépni azon, hogy az örökkévalónak hitt kapcsolatok olykor teljesen váratlanul érhetnek véget. Mintha minden csak egy kiábrándítóan egyszerű algoritmus alapján működne… Tamás a múltjában kutat, elemez és keresi a miérteket, amik egy-egy szakítás, csalódás vagy kudarc mögött állnak.
Mit vár az ember egy új filmtől? Eleve, mit várunk 2019-ben a magyar filmtől?
Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek a „magyar film” kifejezés kapcsán számos negatív emléke, berögződése is van. Erre a vonakodó megítélésre több, nagy kasszasikernek titulált, de valójában gyenge történetvezetéssel, halvány színészi játékkal kísért „remekmű” szolgált rá korábban. Nem mintha nem lennének kiemelkedő alkotások, amelyek világszínvonalat képviselnek, csak (sajnos) nem ez a fő irányvonal a mozik kínálatában. A mérleg aztán pár éve ismét elbillenni látszik, a minőségi magyar film- és sorozatgyártás felé.
Érthető hát, hogy némi izgalommal és ki nem mondott elvárással sorakozom be a pénztárba. Az első perctől leköt a történet és az egyszerűségükben szerethető karakterek, a jól megírt, egy pillanatig sem mesterkélt párbeszédeikkel. Tamás narrációi az átlagember gondolatai, aki a biztonságot, állandóságot keresi az életében és párkapcsolataiban. Szinte nagyító alatt nézhetjük őt különböző életszakaszaiban, nyomon követhetjük fejlődését és cseperedését – a folyamatot, ahogy „megérik” a szerelemre. Arra az érzésre, ami minden szépségével, játékosságával és kínjával együtt, dédelgetett emlékként bukkan fel az évek távlatából is. A mindenkori kötődés iránti vágyra, majd az elszakadás hiányából fakadó fájdalomra.
Komoly lélektani felvetései ellenére, korántsem borongós a film hangulata. A keserédes magyar valóság érzékletes ábrázolása és az abszurdba hajló humor keverékének hatására a film felénél konkrétan úgy kacagok, hogy zsebkendő után kell nyúljak.
Egyik történetből a másikba szemet gyönyörködtető vágások által jutunk át, s közben ráismerhetünk a saját bénázásainkra, iskolás emlékeinkre, szerelmeinkre, gyötrődéseinkre is. Minden helyszín és hangulat tökéletesre hangolt – érezni, hogy egy részleteiben kigondolt koncepció részesei vagyunk – annak ellenére, hogy egyetlen jelenetet sem forgattak stúdióban.
ROSSZ VERSEK
R.: Reisz Gábor
Fsz.: Reisz Gábor, Nagy Katica, Kovács Zsolt, Takács Katalin.
Reisz Gábor a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan c. filmjével mutatkozott be 2014-ben a nagyközönség előtt, így ez alkalommal már összeszokott stábbal dolgozhatott együtt. Különlegesség, hogy a rendező és a főszereplő azonos – Gábor bevallása szerint annyira személyes a történet, hogy nem tudta volna más színész által átadni a film kulcsfontosságú gondolatait.
A Rossz versek kellemes precedens arra nézve, hogy igenis lehet a „magyar filmet”, mint jelenséget sztereotípiáiból kivetkőztetni, azt új tartalommal és minőséggel megtölteni, friss szemlélettel rendelkező, fiatal alkotók által. Nem egy tipikus, egyszer nézős romantikus vígjáték – ennél jóval több erénye van.
Nagyon lehet szeretni. Pont annyira, mint a bugyuta, egyszerű rímekből álló négysorost, amit nekünk írtak valaha – és bár a cetli már rég elveszett, de az emléke a mai napig mafla félmosolyt csal az arcunkra.
