Szerettem iskolába járni. Lenyűgözött a Vámbéry Ármin Alapiskola hatalmas aulája. Már kisdiákként megkaptam a megerősítést, hogy vannak dolgok, amiben tehetséges vagyok, s ennek mai napig érzem a hatását. Ma, felnőtt fejjel úgy érzem, ettől nagyobb kincset nem is adhattak volna nekem. Nem felejtem el a tojásos levest, amiért akár háromszor is sorba álltam volna, nem felejtem el a sprintet a büfébe és nem felejtem el a szüneteket sem, amikor az udvaron körbe-körbe-körbe kellett sétálni. Nem felejtem el Gúgh tanító nénit sem, remélem, büszke rám valahol fent, nagyon sokat köszönhetek neki.
Szerettem gimisnek lenni. A Vámbéry Ármin Gimnáziumban eltöltött évek hozzájárultak a sikereimhez, az eredményeimhez, a kudarcaimhoz. Az egyik tanár arra tanított, hogyan lépjek az emberek elé, hogyan közöljem a gondolataimat, az érzéseimet, a másik a magyarságomat értette meg velem, irodalommal, verselemzéssel hozta a szívemhez közel Radnótit és Pilinszkyt, akik ott voltak velem életem nagy pillanataiban.
Voltak tanárok, akik nem az órán tanítottak, nem a tananyagot adták át, hanem személyiségükkel, tetteikkel, a nagyvilág dolgaihoz való hozzáállásukkal tanítottak.
Formálták a véleményemet, az ízlésemet, és új perspektívákat mutattak meg. Persze voltak olyanok is, akik az igazságtalansággal ismertettek meg, de ez is fontos része volt a tapasztalásnak. Életre szóló barátságok kísérnek azóta is, ezeket is a diákéveimnek köszönhetem.
Életünkben vannak fontos, meghatározó találkozások és egymásra hatások. Ilyen, amikor először kisdiákként egy pedagógus toppan a kis életünkbe. A kapcsolat sokféle lehet, a konfliktusostól a szinte pótszülői viszonyig, de soha sem közömbös. Olyannyira, hogy gyakran az egész intézmény hangulatát meghatározza, hogyan alakulnak az iskolán belül a tanár-diák kapcsolatok.
Március 28-án a pedagógusokat ünnepeljük, az ő munkájukat, eredményeiket, sikereiket, s a hozzájuk tartozó generációkat, akik az ő kezük alatt nőttek, nőnek fel.
Ők a lámpások, akik utat mutatnak, fényt, tudást szórnak szét, s ebben az egyre sötétedő világban, nagyon nagy szükségünk van az igazi fényükre.
Kívánom a gyermekeimnek, a jövő generációnak, mártózzanak meg, szippantsák magukba a lámpások fényét, találkozzanak olyan pedagógusokkal, akikre évek múltán is nagy szeretettel és hálával gondolnak vissza!
