Nincs mese, jönnek az élőszereplős Disney alkotások

A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.

Szerző: Káldy Márton

1923-ban egy testvérpár (Walt és Roy O. Disney) alapította azt a stúdiót, ami lassan száz éve töretlenül remekel a mozivilágban. Először Disney Brothers Cartoon Studiónak hívták a céget, ami néhány változtatást követően 1986-ban nyerte el végleges formáját a The Walt Disney Company névvel. A híres stúdió kezdetben rövid történetekben gyártott meséket, aztán 1937-ben a Disney – és egyben a filmtörténelem is – fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen elkészítették az első, egész estés hangos és színes animációs filmet, a Hófehérke és a hét törpét.

Napjainkra az egyik legnagyobb szórakoztatóipari óriássá nőtte ki magát a stúdió, több generáción átívelő, feledhetetlen darabbal a hátuk mögött, mint a 101 Kiskutya, Hamupipőke, A dzsungel könyve, A szépség és a szörnyeteg, Alice Csodaországban, Csipkerózsika, vagy éppen a Micimackó. Nem véletlen, hogy csak ezekre az alkotásokra tettünk említést a tömérdek más mellett, hiszen azon kívül, hogy a Disney által készültek, egy másik kapocs is áll közöttük, mégpedig az élőszereplős változat.

1996-ban tett a stúdió egy olyan kísérletet, hogy a 101 Kiskutyából készítenek egy ilyet – amiben többek között Glenn Close játszotta De Frász szerepét – és nagy nézettséget is hozott. A siker ellenére a következő ilyen produktumra egészen 2010-ig kellett várni, amikor Tim Burton vászonra varázsolta Alice kalandjait. Újabb alkotási csend következett, ami nem volt annyira hosszú, – mindössze négy év – miután megérkezett a Csipkerózsika főgonosza, Demóna, aki a címadó is lett egyben. 2014-től kezdve már minden évben érkezett valami Disney, ami a jövőre való tekintettel nem évente egy, hanem több lesz – legutóbb a Micimackó alapján készült Barátom, Róbert Gida volt látható.

Már nem kell sokat várni és újabb három klasszikus biztosan bekerül a mozitermekbe. Elsőként – március 28-tól – Dumbó fog a nagy füleivel átölelni minket. Tim Burton által készül, akinek ez lesz a második Disney élőszereplős rendezése, és a tőle megszokott módon feltűnő és elképesztő színkavalkád jellemzi már csak az előzetest is. Biztosan voltak, akik meglepve tapasztalták, hogy Johnny Depp nem fog szerepelni ebben az alkotásban, hiszen kettejük neve már-már összeforrt. Mindazonáltal nagy nevekből nincs hiány, mivel felbukkan Eva Green és Colin Farrell, továbbá a Burton-féle Batman és Pingvin is, azaz Michael Keaton és Danny DeVito. Az első ízelítők után kétségkívül kijelenthető, hogy Dumbó karaktere a kidolgozottság mellett elképesztően bűbájos és tüneményes. Érdekesség, hogy a hírek szerint csak a CGI-ra támaszkodtak a készítők, tehát igazi elefánt nem szerepel majd a filmben.

A teljes cikk elolvasható az f21.hu-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább