Ne ijedjenek meg, nem olyan nehéz dolog cikket írni erről a meccsről. Már az Antal-korszak alatt sem okozott problémát számomra kritikus hangnemben írni a hasonló találkozókról annak érdekében, hogy egyrészt rámutathassak a problémákra, másrészt pedig a pozitívumokra, viszont sohasem a lényegtelen apróságokat, hanem inkább a lényeget tartottam szem előtt, amely főszereppel bír a történetben.
Nem fogadom el azt az elcsépelt választ, hogy rendületlenül, ész nélkül védem a saját klubomat. Ez nem az én stílusom, hiszen akkor a videóanalízisben miért elemeztem lassítva Macík jogtalan kiállítását a MOL Arénában, vagy a SzerdaHelyzet rovatban is miért igyekszem a beszélgetéseinket olyan mederbe terelni, hogy a döntéseket az igazságosság jegyében közelítsük meg!? Ezért is kezdem rögtön egy, a csapatunknak címzett éles kritikával.
Két játékos, akik teljesítménye és fegyelmezetlensége annyira érződik egy ilyen erős, egy szinttel jobb ellenfél ellen, hogy mínusz két futballistát jelentenek együttesünknek.
A fiatal Divković az első, akire gondolok – ő fejben jelenleg teljesen máshol jár a pályán, lassú és határozatlan a labdával. Nem állítom, hogy reménytelen eset, de mélyen a tudása alatt teljesít. A másik pedig Herc. Ha egy ilyen minőségi játékos két, egymást követő meccsen is kiállíttatja magát és a teljesítménye is komoly kívánnivalót hagy maga után, akkor ott valami baj van.
Nem vagyok pszichológus, de az ilyen mértékű formahanyatlás főleg fejben dől el.
Valaki nyújtott jó teljesítményt is? Jedličkának fantasztikus megmozdulásai voltak, de a második hazai gól előtt elkövetett hibája felülírta azokat. Egyúttal viszont el kell ismerni, hogy voltak olyan védései, amelyek azt mutatják, lépésről lépésre fejlődik.
Zsolt majdnem ismét hagyta magát kiállíttatni, és azt, hogy végig a pályán maradt, csak a játékvezetőnek köszönheti, aki a második félidőre teljesen elvesztette a fonalat.
Ronan. Kezd kitűnni, ám most már nem az a gond, hogy nem kap labdákat, ellenkezőleg: gyakran nincs kivel befejeznie a támadást.
Egyénileg elég rendezetlen teljesítményt nyújtottunk annak ellenére, hogy a küzdés és a fordítási szándék megvolt.
Első alkalommal láttam Peter Hyballát ennyire szétszórtnak.
A focigondok egy dolog, amely a játékoskeret feltöltésekor előbb-utóbb kiküszöbölhető, ám ami a legutóbbi összecsapásokon – és főleg a Slovan ellen – történik, az már más lapra tartozik. Nem tudom, de tartok tőle, hogy a minőségi külföldi edzők más csapat általi megkeresésekor (mint részben Rossi esetekor főleg a Nagyszombat elleni összecsapások) a Slovan elleni találkozók emléke lesz a döntő.
Hiába csukják be a szemüket a kompetensek a „szokásos” szót használva, abszolút nem egyenlő a mérce.
A vak is láthatta, hogy míg mi, a naiv fiatalok sorban kapjuk a sárga lapokat, addig a Slovan kulcsembere (akinek megfelel a Slovan stílusa és alaposan ismeri csapatunkat) a sárga laptól való félelem nélkül futballozhatott a tegnapi találkozón.
Amikor láttam, mit engedhet meg magának, nemegyszer lépte át a határt. Nem tudom, miért nem kellett tartania a sárgától. Marin annak ellenére se kényszerült a zuhany alá, hogy két kiállításra elegendő figyelmeztetést kellett volna kapnia.
A napnál is világosabb volt, hogy a Slovan ellen nem lehet emberhátrányban futballozni. Nyilvánvaló volt: ezen a mérkőzésen az lesz a fontos, hogy Marin túlléphesse a határt, és minél hosszabb ideig a pályán maradhasson. Megtörtént. Véletlen lenne? Pcheeee…
Miért néznek el az egyik csapatnak olyat, amiért a másik rögtön büntetést kap?
Marin „védelmének” témájában először én voltam a press center fogalmatlan újságírója, aki nem tudja, mit beszél, ám a második félidő után már más volt a helyzet.
Elismerem, hogy a játékvezetőben benne volt a hibázási lehetőség, na de az első játékrész? Miért hagyta ki határozottan Marint a sárga lapot kapók tömkelegéből?
Matovičot kellene erről kérdeznem?